Karácsony előtt apósomék úgy döntöttek, meglepnek minket  -  Kinga kedvenc virágboltjából Adventi koszorút rendeltek, a gyereknek Adventi naptárt és Tomi szülinapjára egy sport cipőt -  és egy nagy dobozban postára adták.

Az egészet meglepetésnek szánták, ezért nem szóltak senkinek, nekem is csak azért, hogy tudjak róla, hogy úton van a csomag, és ha megérkezik, hozzam el a postáról. Kérdeztem, hogy komolyan postán adtátok fel, mivel Kuvaitban nincs posta, nem küldenek számlákat, minden elektronikusan megy, közüzemi számla szintén nincs, mivel az áram és a víz ingyenes. Mondtam, hogy ez hiba volt, mert sose fog megérkezni, viszont volt rajta biztosítás, így legalább ha elveszik, a biztosító kifizeti a Nike cipő árát.

Sikerült felkutatnom a legközelebbi hivatalt, amit nem neveznék postának, inkább a küldeményeket több-kevesebb sikerrel továbbító intézménynek. Azt mondták érdeklődjek minden héten, amit kb. 5 héten keresztül következetesen meg is tettem, de sajnos semmi.

Megvettük az adventi koszorút, a gyerekeknek a csokis naptárt, a biztosító pedig kifizette a cipő árát és a nagyszülők megrendelték újból a Nike cipőt, amit a múlt héten látogatóba érkezett húgaim elhoztak magukkal.

Lányok érkezése előtti napon hívták Kingát a postától, hogy csomagunk érkezett. Ez nagyjából négy hónappal a feladás után, gondoltuk az itteni viszonyokat ismerve, hogy ez simán lehet, hogy a karácsonyi csomag lesz. Kinga elment a postára, valóban a nagyszülők által Október végén feladott csomag volt amiben az adventi koszorú és naptár a felismerhetetlenségig összenyomódva érkezett meg, a cipő szerencsére épségben volt, viszont volt benne még egy autóban használható műanyag aprópénztartó, két infravörös hőmérő, valamint egy chip and dale stílusú konyhai főző kötény, amikről Kinga állította hogy nem a mienk, de ragaszkodtak hozzá, hogy de igen és vigyük csak haza.  

Tomit és engem körülbelül 3 hónapja beválasztottak az iskolai focicsapatba. Ez a heti két edzésen és egy meccsen kívül azzal jár, hogy elutazunk Ciprusra 5 napra, ahol más közel-keleti iskolák ellen játszhatunk. Nemrég jöttünk vissza és minden szempontból életünk egyik legjobb útja volt, annak ellenére, hogy most jöttek ki legjobban a kulturális különbségek.

Az utazás előtt volt egy közös meeting az igazgatóval. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy 20 perces folyamatos fenyegetést: hogyha bemegyünk a lányok szobájába vagy csak a lányok emeletén tartózkodunk, akkor a következő géppel repülünk haza, amit természetesen a szülők fizetnek majd. Ugyanez a helyzet az alkohollal, cigivel vagy ha a takarodó (10 óra) után kijövünk a szobánkból. Ezekkel senki nem ellenkezett, ahogy a többi szabállyal sem. Egy kritikus pont volt csak: az igazgató megemlítette, hogy nem lehet a szobába semmit rendelni. Erre óriási felhördülés volt, hogy bezzeg tavaly mennyi steaket rendeltek és hogy milyen rossz lesz így az út. Végül a szabály módosítva lett és csak a takarodó után nem lehetett használni a room service-t. Valaki a meeting végén megkérdezte, hogy mehet-e egyből Ciprusra a család magángépével, de nem engedték neki.

A repülő hajnali 5-kor indult, egy srácon kívül mindenki pontos volt. Többeknek is kiegészített útlevelük volt a csapatból, mert már annyit utaztak, hogy nem fért az eredetibe több vízum. Körülbelül 5-en pedig az amerikai útlevelüket hozták annak ellenére, hogy semmi közük nincs az országhoz. Valaki Cipruson be is állt az EU sorba vele, de végül szembesült azzal, hogy az USA nem tagja az Európai Uniónak. Páran panaszkodtak, hogy milyen kényelmetlen az economy class, én itt az edzőkkel (kanadai és skót) csak nevettem, összesen mi négyen nem beszélünk arabul a csapatból.

Az út jól telt, beértünk a szállodába, ami gyönyörű volt. Minden suli ott szállt meg, jöttek Dubaiból, Riyadhból és még egy csapat Kuvaitból. Több nagy focicsapat is ott töltötte a felkészülést egyébként, köztük az Újpest is. Sajnos a város, ahol voltunk egy nyári üdülőhely, így 7 fokban elég kihalt volt. Minden reggel 7-kor volt kelés aztán meccs. Utána vissza ebédre és majd még egy vagy két meccs. Ezalatt viszont mindenki nagyon jól bírta a strapát. 2-3 fokban, óriási szélben kellett napi 2-3 meccset játszani, izomlázzal stb., de senki nem panaszkodott. A foci nagyon jól ment a mi csapatunknak, minden meccset megnyertünk, kivéve a döntőt. Így másodikok lettünk, Tomiék pedig negyedikek.

Az esti élet meglepően jó volt: sok új embert megismertünk Tomival, mert az emberek nagy része a lobbyban ült, ahol igazából mindenki beszélgetett mindenkivel. Nagyon kevesen ittak vagy mentek ki este bulizni, viszont a többség cigizett. Ugye a Koránban az egyik legfontosabb pont, hogy alkoholt nem lehet fogyasztani, viszont a cigit nem említik meg konkrétan, ezért az sokkal inkább elfogadott. Tomival egy szobában voltunk, mivel a csapattársaink nagy részével nem voltunk különösebben jóban. Viszont az utazás végére mindketten nagyon megszerettük az embereket és már a suliban is sokat vagyunk velük.

Az edzőkkel is sokkal közelebb kerültünk. A mi csapatunk például rendelt pizzát meg csirkeszárnyat és az edzőkkel együtt ettük az egyik szobában, miközben beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Végül mindketten nagyon feltöltődtünk és sok új baráttal érkeztünk vissza.

Lányom és vejem meghívására december utolsó napjaiban három hétre elrepültem Kuvaitba, hogy egy számomra  ismeretlen országot, egy ismeretlen népet, vallást, életformát megismerjek  amellett, hogy együtt legyek családommal,  gyermekeimmel és hat unokámmal. Ennyi idő alatt természetesen az embernek csak felületes benyomásai, tapasztalatai lehetnek, azonban ezek egyértelműen pozitívak.,

Kuvait egy zárt kis királyság hatalmas országok ölelésében, az itt született  állampolgárok egy olyan országban élnek, ahol nem kell adót fizetni, nincs Tb, az orvosi ellátás ingyenes, nem kell az áramért, sem a gázért fizetni, nincs gépjármű adó, és a benzinköltség is minimális. Mint a mesében. Tavaly annyival több volt a bevételük a tervezettnél az olajárak miatt, hogy azon gondolkoznak, hogyan tudják egy részét szétosztani az állampolgárok között. ( pl. elengedik  a hitelüket)! 

Az egész ország ( kb. Magyarország egyharmada) dinamikusan fejlődik, rengeteg az új építkezés, azonban nem esnek olyan túlzásokba, mint az Arab  Emirátusok többi országa, pl. Dubai. Megőrzik maguknak az országot, idegent nem engednek be, csak diplomás külföldieket, mint  orvosok,, tanárok, üzletemberek, akik hasznára válhatnak az országnak, illetve  távolkeleti vendégmunkásokat főleg India, Sri Lanka, Banglades területéről, akik kiszolgálják őket.

Az épületek, házak, villák harmonikusan illeszkednek a városhoz, előkertekkel, mindegyik más, építészetileg az arab és modern stílus keveredik egymással. Mindenütt rend van és tisztaság, minden ragyog, állandóan takarítják az utcákat, az üzleteket, a vendéglőket.

Az emberek barátságosak, kedvesek, segítőkészek, bárhová megyünk, elsőrangú kiszolgálásban van részünk. Sehol nem bámulnak meg, bármit viselhetsz, mindent elfogadnak, természetesen mi sem bámuljuk meg azokat, akik talpig feketében, még arcukat is elfedve plázáznak, mobiltelefonnal a kezükben. Mögöttük dadák a gyerekekkel és a kocsit toló ember megy leghátul, aki a csomagjukat viszi. Kint pedig a legnagyobb amerikai autók várják őket, melyet maguk vezetnek óriási sebességgel. Sok fiatal nő is kendőt hord, azonban arcuk gyönyörűen van kifestve. Mindegyiken hatalmas műszempilla, feltöltött piros szájak, szépen formált szemöldök, és 10 cm-es fekete magassarkú cipők a földig érő fekete ruhák alatt. Szépek!!!

Rengeteg féle arab nép keveredik itt, sokan ugyan már itt születtek, de szüleik Örményországból, Palesztiniából, Libanonból, Szíriából, Egyiptomból jöttek, mindegyik más kulturális és vallási közegből, valószínűleg emiatt is toleránsok másokkal szemben.

Megtapasztaltam azt is, milyen betegnek lenni Kuvaitban. Ittlétem második napján egy szövődményes influenzát kaptam, ami nem akart elmúlni, ezért Balázs a legjobb orvoshoz akart elvinni. Ez a doktornő történetesen aznap éjfélkor kezdett el rendelni Kuvait City egyik legelegánsabb magánkórházában. 20 emeleten magán lakosztályok, minden csillog, villog, minden bejáratnál ajtónállók nyitják előtted az ajtót, virágok, hangtalanul surrogó liftek, mentás, citromos italok, szóval hét csillagos szálloda szintjén minden. Azonnal röntgen, egy perc alatt CD-én kész, pár perc múlva kész a diagnózis, éjszaka fél egykor kiváltottuk a gyógyszereket. És még meg is gyógyultam !!!!

A jogosítvány megszerzése itt elég bonyolult és általában csak a dolgozó férfiak kapják meg. Minimum fizetéshez van kötve, ami 350 KWD (kb. 350,000 Ft). Tudtam, hogy Kinga jogosítványa nem lesz meg simán, kell hozzá wasta. Alig vártam, hogy meglegyen a civil ID, ami az itteni személyi igazolvány, mert csak ez után lehet beadni a jogosítvány kérelmet. Le is mentem másnap a HR-re, de nem sok jóval biztattak, mert a hivatalban nem veszik be a kérelmet és fogalmuk sincs mikor változtatnak ezen.

Itt autó nélkül nagyon nehéz az élet, az ember nagyon ki van szolgáltatva a taxisoknak, akiknek többsége nem beszél angolul, mindig megpróbálják átverni az embert és a megállapodott időponthoz képest 20-30 percet késnek, vagy nem jönnek. Ha megkérdezed hogy ez most hogy, akkor szorrimádám, veriibiigtreffik, vatkenájdu?

Kinga nagyon remélte hogy meglesz, de azért elkezdtem dolgozni a B terven is, ami a sofőr volt. Mikor az egyik kollégámat kérdeztem hogyan lehet sofőrt találni, kérdezte miért? Elmeséltem neki, azt  mondja, adjuk be a kérelmet, próbáljuk meg, hátha sikerül, mit veszíthetünk. Mondom, abszolút jogos, jó ötlet, kértem jöjjön el velünk, mert a hivatalokban arab nélkül az első akadálynál elbukik az ember.

Elmentünk a közlekedési hivatalba, ahol egy barakkban már azonnal elég heves szóváltás után kiderült milyen papírokra van szükség. Összeszedtük, lefénymásoltuk majd a pakkal tovább átmentünk a főépületbe, ahol több embert megkérdezve a nyolcadik iroda után, elértünk a nagy emberhez. Az iroda kb. 40 m2, hamutartó az asztalon, itt nem lehet a nyilvános helyeken dohányozni, de az irodákban mindenki dohányzik. Az embernek elmondta a kollégám mi a helyzet, átadta a papírokat amiben minden benne volt, szinte csak Bence oltási könyve hiányzott.

A nagy főnök, akinek 3 csillag volt a vállán, nézte a papírokat, Kinga diplomáját hosszasan tanulmányozta, attól tartottam, valamilyen újabb hitelesítést, fordítást fog kérni, ami mindig időhúzás és a nem válasz elkerülése. Közben bejött a teás fiú, besüt az ablakon a reggeli fény, megkínálta a moudirt (arabul a főnököt jelenti), kávéval és illatosítót tesz az asztalára. Moudir felnézett a papírokból és azt mondta, hogy nagyon sajnálja csak vezérigazgató és vezérigazgató helyettes feleségek kaphatnak jogosítványt és ingatta a fejét. Gondolkoztam mondjak-e valamit, hirtelen rávágtam:

• Az egyetlen komoly indokunk a négy gyerek. (Ez egyébként itt is soknak számít.)
• Ez az egyetlen dolog, ami miatt elgondolkoztam rajta - mondja - megpróbálom megbeszélni a főnökömmel.

Berakta a nagy dossziéba, úgy éreztem ez egy fontos pillanat volt, innen már 80% hogy meglesz. Kijöttünk, kollegám azt mondta, ne aggódjatok, jóvá fogják hagyni, csak egy kis műsort kreáltak a dologhoz. Így is lett, egy hét múlva visszamentünk, akkor is majdnem 10 irodában voltunk, míg végül megtalálták a papírokat a pecsétekkel és boldogan mondták hogy minden OK. Még kaptunk egy személyes ajánlót Kindzsa névre, hogy a helyi rendőrőrsön se legyen probléma a további pecsétek megszerzésével. Végül 2 héten belül, minden wasta nélkül meglett a jogsi.

Nagyon furcsa egy muszlim országban ahol még mindig 21 fok van, süt a nap, rövid nadrágot hordunk, a karácsonyra készülődni. A karácsony a mi családunkban az egyik legfontosabb ünnep, nagyon sok hagyományt hoztunk magunkkal amiket nem igazán változtattunk meg az évek során, na jó a szaloncukrot már nem madzaggal kötözzük.

Bennem ambivalens érzések kavarognak. Idén lesz először, hogy nem leszünk otthon karácsonykor. Haza nem akartunk menni, úgy éreztük még nagyon frissek a hegek és nem akartuk felszakítani őket, főleg a gyerekeknél nem. Így úgy döntöttünk egy felejthetetlen utazással kárpótoljuk magunkat. Mindig is ki akartuk próbálni.

A másik oldalon pedig itt is készülnek a karácsonyra. Az áruházakban szól a karácsonyi zene, fel van minden dekorálva, lehet műfát vásárolni sok, sok dísszel. Itt úgy szokás (persze annak aki ünnepli), hogy már ma advent első napján fel van díszítve a lakás, és áll a karácsonyfa. Mi úgy jöttünk ide, hogy nyitottak leszünk minden újdonságra. Így most itt ülünk a nappaliban, rövid nadrágban karácsonyi zenét hallgatunk az első meggyújtott adventi gyertya körül, és már a karácsonyfa is áll.

Kellemes készülődést nektek is.

Bajcsiancsi babos husija Bence kedvenc étele. Nyáron volt szerencsém nekem is megkóstolni és tényleg nagyon finom és a nachos miatt tutti, hogy a gyerekek imádni fogják. 

A vöröshagymát és a fokhagymát megpucolom és felaprítom, majd a vöröshagymát üvegesre pirítom egy kis olajon és hozzáteszem a fokhagymát. Ebbe teszem bele a már megsózott és megborsozott darált húst. Kb. 15 percig összepirítom a hagymával. Ráöntöm a paradicsom szószt, 1 evőkanál ketchupot és ha kell még sózom, borsozom. A végén beleteszem a babot, megszóróm fahéjjal és chilivel, hogy kellemes de nem túl csípős íze legyen. Nachossal és sajtszósszal tálalom.

Három hónapja vagyunk itt Kuvaitban. Nagyon gyorsan repülnek a napok, csakúgy mint otthon. Ami hihetetlen számomra az az időjárás. Ma, november 21-én napközben még mindig 28 fok van, süt a nap, estére kicsit lehül, de most is kint ültünk a teraszon és virgin Bloody Maryvel koccintottunk.

A hétköznapok Balázsnak és a gyerekeknek ugyanúgy telnek mint otthon (persze kicsit nehezebb) suli, edzés és nagyon sok tanulás. Dávid és Tomi bejutott a suli foci csapatba ami itt nagyon nagy dolog, évfolyamonként 15 fő képviseli az iskolát egész évben, sőt még Ciprusra is mennek januárban. Dalma pedig az iskolai röplabda csapatba került be. Az angol iskolai rendszerben negyedévente van értékelés. Dalma és Bence szuperül teljesített, voltunk fogadóórán  a gyerekekkel ahol nagyon megdicsérték őket. Velük kapcsolatban az a legnehezebb, hogy, hogyan lehet egyszerre egy nyelv alapjait és közben biológiát, történelmet, fizikát, kémiát és angol irodalmat tanulni. De hát csináljuk. Bence sokkal nyitottabb mint Dalma, de ez mindig is így volt. Ő akkor is kommunikál, ha azt kézzel lábbal tudja csak elmondani. Dalma nem ilyen. Ő addig amíg nem tudja pontosan, nem mer megszólalni. De tudom, hogy ez csak türelem kérdése, ezt nem lehet erőltetni. Az amerikai iskola teljesen más. Ott csak egy kis része az értékeslének a tudás a legfontosabb, hogy tudjál az interneten kutatni, adatokat elemezni azokat értelmezni és a saját véleményedet leírni. Hát ezt még tanulni kell. Náluk is volt fogadó óra, természetesen a gyerekekkel mentünk és nagyon örülnek mindkét srácnak, hogy oda járnak iskolába.

A én hétköznapjaim változatosak. Már van társaságom, járok hetente kétszer joggolni, főzünk, reggelizünk és szívom magamba a sok érdekes történetet, felfedezünk új izgalmas helyeket. Délután pedig dolgozom, a saját gyerekeimet tanítom. Azt hiszem, ez az eddigi legnagyobb kihívás az életemben.

Nagy a kontraszt. A legtöbb ember azért jön ide, hogy pénzt keressen, de nem szeretnek itt lenni. És ha megkérdezed miért nem akkor, eddig mindenki arra hivatkozott mert nem szereti a kuvaitiakat, mert nem tudnak viselkedni, és mert lenézik a bevándorlókat. Érdekes látni, hogy élnek egy másik kultúrában más hagyományokkal. Simán kidobják az autóból a szemetet, de nem csak az autóból az utcán is ha elfogyasztották akkor le a földre. Nagy a pazarlás, annyi ételt rendelnek, hogy azt nem tudják elfogyasztani, több mint a felét ott hagyják, majd fizetnek és távoznak. A helyieknél minimum egy, de van ahol több alkalmazott is van, akik reggel elkészítik a reggelit, uzsonnát, majd rendet raknak, vasalnak, autót mosnak, sofőrködnek stb. Ez persze nekünk nagyon furcsa, én most még el sem tudnám képzelni, hogy valakit állandóra alkalmazzunk, itt éljen velünk minden percben, pedig ugyanannyiba kerülne mint most. A mi lakásunkban is van egy 2x2 méteres ablaktalan „szoba”, fürdőszobával, ami a bejárónőnek lett kialakítva, mi mosókonyhának használjuk. Lakásunk tulajdonosa az emír és a Kuwait Airways pilótája, két gyerekkel laknak alattunk 3 szinten. 3 alkalmazottjuk van és 4 autójuk. De máshogy is lehet nézni, a ciprusi szomszédom egyik nannyje Szomáliából való, 19 évesen került hozzá, nem tudott angolul és nagyon nagy szegénységből jött. Most 23 éves, megtanult angolul mert minden nap szavakat és mondatokat kellett este tanulnia, amiket reggel kikérdeztek tőle és megtanult főzni, varrni. Igényes nő lett belőle. Jövőre hazamegy, mert szeretne a családjával lenni. Dávid első trimeszterének eredménye nagyon jó lett, 90% feletti. Kuvaiti barátai kerek szemmel néztek rá, hogy ha ők ilyen eredményt érnének el akkor az apukájuk egy jachtot venne neki, a másiknak pedig már feleséget is találnának. Hát így megy ez itt.

Az autó szervizelése mindenhol egy érzékeny pont, az ember szeret megbízható autószerelőhöz járni akihez hűséges éveken keresztül, talán olyan mint egy jó fogorvos.

Az egyik kollégám mondta, hogy nagyon jól ismeri a Dodge itteni képviseletének a vezetőjét, ha bármire szükségem van csak szóljak neki. Azt is felajánlotta, hogy van egy sofőr az osztályon náluk akit igénybe vehetek, ha gondolom elviszi és visszahozza az autót ha kész van. Gondoltam ez egy szuper megoldás, biztos őt már ismerik, nem fognak átverni és még időt is megtakarítok vele.

Reggel levittem a kulcsot, mondták hogy mielőtt elkezdik, úgyis felhívnak és elmondják mit fognak megcsinálni és mennyiért. Gondoltam ez sima ügy. Hívtak is egy óra múlva, elkezdték sorolni hogy mennyi mindent fognak cserélni, különböző szűrőket, gyertyákat, olajat, stb. A végén mondja, hogy 280 KD, ami kb. 265,000 HUF. Mondom ez egy kicsit sok, de ha ennyi munka van vele, akkor ennyi. Nem nézettem át tüzetesen a kocsit amikor megvettük, így nem tudtam ellenőrizni, hogy valóban ennyi mindent kell rajta javítani vagy csak vastagon fogott a ceruza. Amikor vettük 25,000 km volt benne, most pedig 30,000 km, még újszerű állapotban van, nagy baja nem lehet. Próbáltam alkudni egy kicsit, hogy legyen 250 KD, de mondta az ember, hogy ő a legjobb szolgáltatást szeretné nekem nyújtani, ezért nem nagyon tud engedni az árból. Ebben maradtunk.

A következő megbeszélésen, mondom a munkatársaimnak, hogy 280 KD a szerviz és kérdeztem tőlük hogy ez normális-e. Majd mindenki elkezdett hüledezni, hogy micsoda, 280 KD, „Még soha nem fizettem ennyit”, „Nekem múltkor a kis szerviz, 45 KD volt”, „45, az sok, én csak 38-at szoktam fizetni”. Kérdezik, mit csinálnak ennyi pénzért? Mondom, hát pontosan nem tudom, elmondták, de nem mindent értettem és nem tudom, hogy valóban szükség van-e mindenre. Azt mondják, hogy de ugye még nem kezdték el... Mondom, de igen. Elmagyarázták, hogy ilyenkor ha először mész érdemes személyesen elmenni, nem sofőrrel odavitetni az autót, és előtte 20KD-ért megnézetni az autót, ahol felmérik az állapotát, és utána pedig az alapján meg tudod rendelni a szerviznél, hogy milyen javítást végezzenek el. Drága tanulópénzt fizettem, majd legközelebb így fogok tenni, gondoltam. 

Még aznap elmesélem a kollégának is, aki ismeri a Dodge nagyfőnököt, teljesen meglepődve mondta, hogy ilyet még nem hallott. Megígérte elintézi a dolgot. 10 percre rá csörög a telefonom és hív a szerelő suspervisor, hogy a nagyfőnök személyesen odaszólt, miszerint csak kis szervizt csinálnak, ami 38 KD. Beleegyeztem, majd 10 perc múlva visszahívott, hogy az ablaktörlőt még kicserélné, az 10 KD, mondtam, hogy egyelőre maradhat, még egyszer sem használtam, mert nem volt eső.

Mikor megyek az autóért, szabadkozott, hogy ő jót akart, és annyira kellemetlen, mert a nagyfőnök számon kérte, és hát ő 25 éve ezt csinálja és ha bármi van a jövőben, őt keressem személyesen. Kérdeztem, milyen állapotban volt az autó, azt mondja:

„Verigúdszőr, ólmoszt nyúszőr.” Nagyon jó uram, olyan mintha új lenne.  Nem akartam megkérdezni, hogy akkor miért kellett volna a nagyszerviz.

A végén még hozzátette, hogy ha beszélek a nagyfőnökkel, akkor mondjam meg, hogy milyen kedves volt és ő egy jó ember, mert 1:00-kor lejárt a műszakja és a főnök azt mondta, addig nem mehet haza, amíg át nem adja nekem az autót, és mindez délután 5-kor történt meg.....

Másik heti sztori, pedig hogy az egyik kollegámmal beszélgettem, akinek 7 gyereke van, és hosszan ecsetelte, hogy milyen jó hatással van a házasságra ha az embernek több felesége van. Itt Kuvaitban 4 feleség a megengedett, neki csak kettő van, szóval ő csak egy kisoroszlán, bezzeg az apjának 5 felesége volt, hozzátette, hogy az csak akkor lehet, ha valamelyiket nyugdíjazza. Az apjának egy sajnos meghalt, így lehetett összesen 5. Végre elkészült Kinga és a gyerekek tartózkodási engedélye, kérték hogy a hozzátartozókat vigyem fel a helyi HR rendszerbe,  amikor Kinga adatait megadtam,  feladta válasszak hogy,  házastárs 1, 2, 3, 4 vagy 5. Azt hittem rosszul látok. Egyébként mivel 4 feleség hivatalosan megengedett,  nem is értettem hogy lehet 5, lehet hogy a nyugdíjba küldött feleségekre is gondoltak.

Csütörtök este elmentünk egy olasz étterembe megünnepelni Balázs állandósítását és azt, hogy már két hónapja itt vagyunk. Arról beszélgettünk mi az, ami a családon és a barátokon kívül hiányzik otthonról. Gondoltuk megírjuk nektek, azzal kiegészítve, hogy mik azok a dolgok amiket élvezünk itt Kuvaitban.

 Mi az, ami otthon van és itt nincs:

Tomi:

- a hideg, az eső és a hó

- bulik

Balázs:

- májkrém és párizsi

- Normafa és a bicikli

- csütörtök reggeli Rudas

Dávid:

- tömegközlekedés

- házibuli és ismerkedés

Kinga:

- ősz (évszakok)

- természet

- fodrász és kozmetikus

Bence:

- pöttyös túró rudi

- tejföl

Dalma:

- Rigó Jancsi pogácsája és fagyija

- séta vagy rollerezés a suliba

Mi az, ami itt van és otthon nincs:

 - Minden nap süt a nap és most október végén is 34 fok van

- Tenger

- Hal és rák választék minden közértben, nagyon jó áron

- Valet parking – ez egy parkolási szolgáltatás éttermeknél és bevásárló központoknál, amikor helyetted leparkolják az autódat és amikor végeztél visszahozzák, és nem kell órákig parkoló helyet keresni.

- Bagger ember – erről már írtunk korábban, az üzletekben a kasszánál kipakolják a bevásárló kocsit utána berakják zacskókba, kiviszik és bepakolják az autóba.

- Hihetetlen előzékenység és kedvesség mindenhol, bárhol bármit meg lehet kóstolni, ki lehet próbálni nem probléma ha a végén nem veszed meg

- Jó dolog hogy nincs alkohol, nem látsz részeg embereket

- Férfi fodrásznál a borotválás és arcmasszázs

- Egyenruha az iskolában - nem kell gondolkodni mit vegyenek fel reggel

- Rezsi nem téma, mindenhol benne van a bérleti díjban

- Car service – mindenhol lehet autóból rendelni juice-okat, ételeket, főleg 50 fokban praktikus

- Mindent részletre lehet vásárolni (autó, bútor stb.) és a hitel 5% mindenhol

- Nincs SZJA és nincs ÁFA

Héten kaptam egy levelet a főnökömtől, melyben a HR kérte tőle, hogy értékelje teljesítményemet, mivel  70 nap letelt a 100 napos próbaidőből. A válasz rövid és tömör volt, „Nagyon gyenge teljesítmény. Majd ooops, rossz helyre ment az email...” Mikor elolvastam, azonnal visszaírtam neki, hogy ez most komoly vagy vicc, mire a válasz, „csak poén volt ember”.

Délután ültem az irodájában, elővette az ebédjét ami egy otthonról hozott arab lepény volt paradicsommal, és megkínált. Hidegen nem annyira jó – mondta, majd  szólt Aram-nak a teaboy-nak, hogy tegye be a mikroba 1 perce. Két harapás között megkérdezte, hogy akkor most mi is van ezzel a próbaidővel? Elmondtam, hogy én nagyon jól érzem magam, izgalmas a feladat, jó a cég, jók a kollegák, a kulturális különbségeket még én is tanulom, úgy érzem jó úton haladok. Elkezdtem pár nagyobb dolgot megváltoztatni/felépíteni, bár a gyors sikerekkel még adós vagyok.   A következő lepény elfogyasztása közben én is visszakérdeztem, ő hogy látja.Nagyon pozitívan nyilatkozott, azt mondta, hogy nagyon örül hogy a csapat tagja vagyok, büszke volt magára hogy jól választott. Jól beilleszkedtem, gyorsan felvettem a fonalat, jól összefogom a csapatot és az elkezdett munkának is látja, lesz eredménye, szóval „so far so good”.

Ő már 12 éve dolgozik a Közel Keleten és ellátott három jó tanáccsal, ami most még ingyen van, majd hozzátette, ha egy könyvet írna, akkor biztos hogy ezeket írná meg benne:

1. A siker 90%-ban azon múlik, hogy milyen kapcsolatot tudsz kialakítani a legfontosabb kollegákkal, 10% az hogy mit tudsz. Minden ezen múlik, ha elfogadnak és megszeretnek akkor megcsinálják amit kérsz, ha nem akkor szenvedni fogsz. Mondta hogy rengeteg külföldit látott belerokkanni abba, hogy ezt nem tudták megugrani.
2. Másik fontos dolog a pozitív életszemlélet, ha ez nincs meg akkor nagyon nehéz, mert ez mindig átsegít a nehéz pillanatokon.
3. Harmadik pedig a család, ha ők nem érzik jól magukat, akkor haza kell menni, mert előbb utóbb úgyis az lesz a vége, hogy ha a család boldogtalan, akkor te is az leszel, leromlik a teljesítményed és a vége az lesz hogy emiatt kell hazamenned.

A végén még elmondta, hogy egyébként nem hisz a próbaidőben, ilyen szinten valaki vagy belejön és teljesít, ha nem akkor magától továbbáll.