"The Uzonies" kalandjai

The Uzonies

Adventi készülődés

2016. november 27. - The Uzonies

Nagyon furcsa egy muszlim országban ahol még mindig 21 fok van, süt a nap, rövid nadrágot hordunk, a karácsonyra készülődni. A karácsony a mi családunkban az egyik legfontosabb ünnep, nagyon sok hagyományt hoztunk magunkkal amiket nem igazán változtattunk meg az évek során, na jó a szaloncukrot már nem madzaggal kötözzük.

Bennem ambivalens érzések kavarognak. Idén lesz először, hogy nem leszünk otthon karácsonykor. Haza nem akartunk menni, úgy éreztük még nagyon frissek a hegek és nem akartuk felszakítani őket, főleg a gyerekeknél nem. Így úgy döntöttünk egy felejthetetlen utazással kárpótoljuk magunkat. Mindig is ki akartuk próbálni.

A másik oldalon pedig itt is készülnek a karácsonyra. Az áruházakban szól a karácsonyi zene, fel van minden dekorálva, lehet műfát vásárolni sok, sok dísszel. Itt úgy szokás (persze annak aki ünnepli), hogy már ma advent első napján fel van díszítve a lakás, és áll a karácsonyfa. Mi úgy jöttünk ide, hogy nyitottak leszünk minden újdonságra. Így most itt ülünk a nappaliban, rövid nadrágban karácsonyi zenét hallgatunk az első meggyújtott adventi gyertya körül, és már a karácsonyfa is áll.

Kellemes készülődést nektek is.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzonies.blog.hu/api/trackback/id/tr1512004200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása