Végül három turnusban mentünk haza, elsőnek Tomi és Dávid, egy héttel később Kinga, Dalmi és Bence, majd egy héttel később én. 

Mindenki rettentően várta a hazamenetelt, már egy hónappal előtte elindult a visszaszámlálás, egyikünk sem volt ilyen hosszú ideig távol. Kollégáim nagy része egy évben általában kétszer vagy akár háromszor is hazamegy, jellemzően az iskolai szünetek alkalmával. Főnököm, aki egyiptomi minden második hónapban hazarepül  gyerekeihez. Mi eldöntöttük, hogy majd csak nyáron utazun haza, főleg azért, hogy érzelmileg könnyebb legyen elszakadni otthonról. Egy év után pedig eljutottunk oda, hogy amikor otthonról beszélünk akkor a kuvaiti otthonunkra gondolunk, Magyarországon pedig inkább átmenetileg és jellemzően látogatóban vagyunk. 

Egy pár példa, a lakást kiadtuk, ezért Kinga anyukájánál laktunk, ahol egy kb. 20 négyzetméteres szobában aludtunk mind a hatan, míg a Balatonon sokszor egy 10 négyzetméteres szobában négyen és bőröndökből éltünk. Mielőtt hazamentünk készítettünk egy táblázatot ahol összeírtuk, hogy kivel mikor találkozunk Kingával, mivel én 3 napot voltam összesen Budapesten, így természetesen a család mellett a legfontosabb barátokkal való találkozásokat szerveztük meg, illetve nekem egy hegymenet a mountain bike-ommal a Normafára még belefért. A biciklizés nagyon hiányzik, és a környezet ami hozzá tartozik, mivel itt csak a kopár és egyenes beton utakon lehet tekerni és nyáron aki nagy bicajos, hétvégén reggel 4-től 7-ig leteker három órát, mert akkor még csak 34 fok van, utána elég gyorsan felmegy 40 fölé. 

Azt is észrevettem, hogy sokkal jobban tudjuk értékelni azokat a dolgokat amiket korábban természetesnek vettünk, a rengeteg zöldet, fákat, napraforgó mezőket, illatokat, a széplak-alsói büfében a lángost és sört, a májkrémes kenyeret párizsival és még sorolhatnám. Szintén érdekes érzés volt, hogy amikor otthon voltunk Kuvait szinte eszünkbe sem jutott, vagy csak nagyon ritkán, egyik pillanatról a másikra teljesen átálltunk. Kingával elmentünk két napra a VOLT fesztiválra, ott többször eszembe jutott, hogy ami ott van, az teljes ellentettje annak ami Kuvaitban van. Az emberek hangos zenére táncolnak, sokan félmeztelenül vagy fürdőruhában, mindenki be van állva vagy az italtól vagy mástól és nyíltan egymásnak esnek mindenki előtt, ezek közül bármelyik Kuvaitban elképzelhetetlen lenne, így együtt egy helyen semmiképpen, nagy volt a kontraszt a  kinti normákhoz képest. 

A szabadságom úgy indult, hogy csak egy hét lesz, amit végül sikerült plusz egy héttel megtoldanom és le tudtam menni a családdal Balatonra. A születésnapon egy rögtönzött bulit csináltunk a kertben aminek a fénypontja a Csabuséktól kapott 40 éves pálinka elfogyasztása volt, amit majdnem Lacával kettesben ittunk meg, akinek szintén aznap volt a születésnapja. A hét másik nagy eseménye a Balaton Sound volt, hat kamaszkorú gyerekkel, Bencével és Dalmával. Erről többet nem írok, mert van egy olyan megállapodásunk, hogy ami a Soundon történt az ott is marad:)

Július 7-én visszajöttem Kuvaitba, ahol a kollégák már alig várták, hogy a Ramadan után újra belevethessék magukat a munkába, így én is gyorsan felvettem a fonalat és egy hét után lefoglaltam a következő hazautat, így mér csak két hét és újra otthon.