Úgy van, hogy Balázs már nem dolgozik a Du-nál, a miértet majd egy külön könyvben megírjuk. Ami biztos, hogy az iskola július 4-én fejeződik be, július 10-én megyünk haza, minden más folyamatosan változik.

Újabb kihívás előtt állunk, folyamatos kérdések, bizonytalanság ami egyben izgalmas, ugyanakkor ijesztő is. Főleg azért mert nemcsak kettőnkről van szó. Mi lesz ha hazamegyünk? Gyerekeket hova veszik fel? Hányadikba veszik fel? Hol fogunk dolgozni? Mit vigyünk haza? Mi legyen a kocsival? Mi lesz ha maradunk vagy esetleg egy következő országba költözünk? A legjobbat szeretnénk mindenkinek, de tudjuk ilyen nincs.  Én emlékszem, hogy azt írtuk, hogy kalandra vágyunk és ezért volt bátorságunk belevágni. Egy percét sem bántuk meg. Most az újabb kaland, hogy a jelenlegi helyzetből hogyan hozzuk ki a legjobbat.

A várakozás és a bizonytalanság a legnehezebb. A nagy bizonytalanságban az biztos, hogy van hová hazamenni, és otthon nagyon sokan várnak minket ami iszonyatosan jó érzés. Folyamatosan érezzük a család és a barátok támaszát, a rengeteg támogatást és drukkolást.

Addig pedig kiélvezzük az itteni lehetőségeket. Reggel elvisszük a gyerekeket az iskolába utána egy mini triatlon vagy irány a tengerpart. Itt már 30 fok felett van, és a tenger isteni. 10 körül már itthon vagyunk és dolgozunk azon, hogy minél hamarabb meglegyen a következő lépés. A gyerekekkel ebédelünk, és kihasználjuk az időt, hogy ennyit együtt lehetünk. Dávid jövő héten jön ki hozzánk, levizsgázott és vége az első évének. Újra együtt leszünk egy kicsit. A többi pedig majd jön, csak ki kell várni.

Közben elkezdődött a Ramadan, ami az úgynevezett szent hónap, május 5-től, június 4-ig tart. Az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amikor a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek. Az első imádkozás a Fajr hajnali 3 körül van, akkor van az utolsó étkezés, majd a negyedik ima a Maghrib este 8 körül amikor vége a böjtnek.  Ilyenkor megtisztul a lélek és a test.  A szent hónap az önmegtartóztatásról szól, tartózkodniuk kell az ivástól, evéstől, dohányzástól és szextől, kerülniük kell az irigységet, dühöt, vágyat és pletykát. Ami érdekes, hogy publikus helyen tilos bármilyen ételt vagy italt fogyasztani ebben a 15 órában. Bevásárló központokban lehet látni, hogy az Iftar előtt, ami a naplemente utáni első étkezés ott ülnek az asztalnál a megrendelt étel és ital előtt, várják az imát, és amint lehet azonnal elkezdenek enni. Volt hogy taxiban utaztam, amikor a rádióban vége lett az imának, a taxis félreállt, hogy  az előre elkészített dobozt amiben volt víz és datolya plusz kenyér megegye. Elnézést kért, majd mentünk tovább. Érdekes, hogy Kuvaitban minden étterem, kávézó zárva volt este 8-ig, nagyon szigorúan betartották a Ramadan szabályait. Dubai ebben is előbbre helyezi az üzleti érdekeit, itt  a legtöbb étterem nyitva van napközben, csak le van függönyözve. Ha jól tudjuk akkor külön díjat fizetnek, hogy nyitva lehessenek.  Az iskolában és a munkahelyeken rövidebb napok vannak, 2 órával hamarabb haza lehet menni, amit a gyerekek nagyon élveznek. Az iskolában is külön helyiségben lehet csak inni és enni, elkülönítve a böjtölő gyerekektől. Nekünk akiknek ez nem természetes, nagyon nehéz elképzelni, milyen lehet napfelkeltétől napnyugtáig nem enni és inni. Ha már itt élünk akkor mi is kipróbáltunk egy-egy napot. Tomi minden csütörtökön böjtöl, hogy este a barátokkal együtt tudjon lenni. Balázs egy napot végig böjtölt, én nem bírtam ki ivás nélkül. Ramadan Kareem.

Sokan kérdezitek,  mi a különbség Dubai és Kuvait között, így összeszedtük a leginkább szembetűnőket, így 5 hónap után.  És, hogy melyik jobb hely, erre nem tudunk válaszolni. Ahogy itt mondani szokás „same, same, but different” mert, bár mindkettő arab város/ország, mégis nagyon más. Mindkettőnek megvan a maga szépsége.

1. Alkohol – Kuvait egy száraz ország, ahol nemcsak az alkohol import szigorúan tiltott, hanem annak fogyasztása is. „Nem„ lehet hozzájutni, és akit rajtakapnak, szigorúan megbüntetik, akár kitoloncolhatják az országból. Az Arab Emírségek törvénye szerint a muszlim vallásúak nem vásárolhatnak vagy fogyaszthatnak alkoholt.  Az Egyesült Arab Emírségek 7 Emirátusokból áll és nem mindenhol azonosak a szabályok. Dubaiban vannak alkoholt árusító üzletek, mint otthon a nemzeti dohányboltok, itt egy munkáltató által kiadott engedély birtokában lehet italt venni a fizetésed 5%-ért. A szállodákban  és éttermekben lehet alkoholt fogyasztani, viszont egy sör vagy egy pohár bor 50 AED ami 4,000 Ft körül van.
2. Időjárás – Kuvait a világ legmelegebb országa, ahol nyáron többször is 50 fok felé megy a hőmérséklet, télen pedig többször előfordul hogy 5-10 fokra is lemegy. Dubaiban egész évben lehet fürdeni a tengerben, a tél nagyon kellemes napközben 25 fok, este 20, a nyár kevésbé meleg viszont nagyon párás, ezért nehezebben elviselhető.
3. Közlekedés – Kuvaitban kicsit vadnyugati állapotok vannak, körforgalomban hogy ki melyik sávba megy be illetve a három sávos körforgalomban melyikből jön ki és mikor azt az alkalom dönti el, kiszámíthatatlan. Ezzel ellentétben Dubaiban nagyon szabálykövető mindenki, komoly büntetések vannak, az autópályán kilóméterenként vannak kamerák ami 6 sávot fényképez végig, ezért mindenki betartja a szabályokat és kevés beleset van. A tömegközlekedés is jól szervezett, van busz, metró és villamos, míg Kuvaitban csak busz volt, ami fix volt az a két végállomás, közben az útvonal tetszés szerint változott.
4. Lakás – Kuvaitban nem voltak lakóparkok, nem rendezkedtek be a külföldiekre, házakban lehetett lakást bérelni vagy pedig külön villát, Dubaiban pedig csak lakóparkok vannak, mindenki ott lakik, mindenféle méretben és lokációban. A lakóparkok zártak, őrök vigyázzák a ki- és behajtást, kertészek, takarítók járják az utcákat, és rendkívül biztonságos. Ahogy Kuvaitban, az ajtókat itt sem zárjuk, bár többen mondták, hogy azért ennyire bátrak ne legyünk. Ami még érdekes, hogy Kuvaitban a gáz, villany, víz teljesen ingyen volt, nincs mérő sem ami mérné a fogyasztást, addig Dubaiban a közüzemi díj nagyon drága.
5. Hivatali ügyintézés – Dubaiban az önkormányzatokat „happiness centernek” hívják és valóban mindent azonnal el lehet intézni, a jogosítványt egy nap alatt be tudtam váltani, Kuvaitban ez egy 2 hetes procedúra volt és még a diploma hitelesítésébe is belekötöttek, Kinga pedig csak a 4 gyerek miatt kapta meg a jogsit anno, itt pedig azonnal.
6. Magyarok – Kuvaitban kb 300 magyar él, Dubaiban kb. 5,000, már az első hónapokban több magyar családdal kötöttünk ismeretséget, szinte minden hétvégén van valami közös program: biciklizés, bográcsozás a sivatagban, bulik és természetesen a családi foci hagyománya itt is folytatódik.
7. Helyi emberek – Dubaiban jóval kevesebb helyi van, a lakosság csupán 10%-a helyi, míg Kuvaitban ez kb. 40%. A gyerekek legjobb barátai Kuvaitiak voltak, míg itt szinte nem is nagyon találkoznak helyi gyerekekkel. Ennek többet között az is az oka, hogy helyiek többsége a fővárosban, Abu-Dhabiban és annak környékén él.
8. Árak – Kuvait is nagyon drága ország, viszont Dubaiban minden kb. 30%-al drágább, ez különösen igaz a lakásárakra és az iskolára ami a két legnagyobb költség. Dubaiban a benzin kb. 50%-al drágább mint Kuvaitban, a parkolás is mindenhol fizetős, illetve Sheikh Zayed Road ami a legforgalmasabb főút Dubaiban, alkalmanként 5 AED (400 HUF).
9. Autentikus arab ország – anno a kuvaiti nagykövet mondta, hogy azért szereti Kuvaitot mert egy autentikus arab ország, míg Dubai egy mesterséges város ami a turistákra és az itt dolgozó külföldiek kiszolgálására épült, ami teljes mértékben igaz, viszont ezt a stratégiát amit kitaláltak, tökéletesen megvalósították. 
10. Amíg Kuvaitban a GDP több mint a fele az olajból származik, a turizmus 1.5%, addig az Egyesült Arab Emírségekben az olaj a GDP egyharmadát adja, Dubaiban pedig ez kevesebb mint 5%, a turizmus pedig 20%. Ennek ok, hogy jóval kevesebb az olaj mint a környező Emírségekben ezért olyan gazdaságot építettek fel, amelyik szinte teljesen független az olajtól.

Kingának a legjobban a kuvaiti helyi boltok hiányoznak, 2 év alatt, az ott élők megmutatták a legjobb hentest amit egy török család üzemeltetett és a főnöknek már hiányzott 4 ujja, a virágboltot, amely egy lakótelepi ház pincéjében volt és a hidegkamrába kellett besétálni, hogy kiválaszd a virágcsokrot, és a legfinomabb fatayerest, ami egy isteni arab lepénykenyér. 

Utolsó bejelentkezésünk óta eltelt 4 hónap. 4 hónap! Hihetetlen, és mennyi minden történt velünk!

Május végén elköltöztünk Kuvaitból, és elindítottuk újra a konténert 153 dobozzal. Ramadan alatt pakoltak az emberek, ami végül 4 napig tartott, nem csoda hiszen, amikor elmentünk otthonról lefeküdtek a földre aludni. Dávid ahogy befejezte az utolsó vizsgáját hazament, Tomi még ott maradt az egyik barátjánál Kuvaitban, mi pedig Dalmával és Bencével egyenesen Dubaiba utaztunk, hogy végre egyesüljön a család. Véget vetettünk az ingázásoknak és megígértük egymásnak, hogy többet ilyenbe nem vágunk bele. Nekünk ez nagyon nem jött be, de a gyerekeknek valószínűleg így volt a legjobb.

Dubaiban legfontosabb feladat a lakás megtalálása volt, mert a konténer pár hét alatt megérkezik és szerettünk volna minél előbb kipakolni. A szempont most az volt, hogy olyan helyre költözzünk ami közel van a sulihoz, munkahelyhez - ne kelljen több mint 100 km-t megtenni naponta, úgy mint Kuvaitban. Úgy érzem a második költözésnél már sokkal okosabbak vagyunk.  Így meg is találtuk álmaink otthonát egy lakóparkban ahol a gyerekek, ha már nem lesz ennyire meleg biciklivel is közlekedhetnek akár a suliba is. Persze nem tudtunk azonnal beköltözni, így nyáron én ingáztam Dubai és Budapest között sőt még Kuvaitba is vissza kellett utaznom, hogy egy papírt lepecsételtessek. Kuvaitban bútorozott lakást béreltünk, de itt ilyen nem nagyon van. Mivel nem tudod mennyi időt maradsz egy adott országban, próbálod okosan csinálni. Feliratkoztam a környező lakóparkok használt bútor eladás oldalaira és így nagyon jó áron fantasztikus dolgokhoz jutottam hozzá. Például a függönyeinket egy az egyben karnissal együtt egy ugyanilyen beosztású lakásból vettem. Megnéztem, megvettem, másnap szaki leszerelte és nálunk felszerelte, így a függöny kérdés meg volt oldva. Megérkezett a konténer is rendben, egy hét alatt mindent kipakoltunk és Balázsnak is lett 9 hónap után otthona, mivel  eddig szállodában lakott, hétvégén pedig Kuvaitban volt.

 A nyár fantasztikus volt, család, barátok, Balaton, fesztiválok – nincs is másra szükség.

 Augusztus végén pedig elérkezett egy újabb mérföldkő az életünkben, hiszen Dávidot felvették Bostonba, a Bentley egyetemre, ahol szeptemberben elkezdte az önálló felnőtt életét. Nem tudom ki hogy van vele, én nagyon készültem rá lelkileg, hogy jól viseljem, de mint annyi mindenre, erre sem lehet felkészülni. Egy hetet töltöttünk együtt hármasban előtte, nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy hármasban voltunk csak úgy. Szuper volt, felejthetetlen. Utolsó nap beköltöztettük az egyetem kollégiumába,  segítettünk neki kipakolni, megágyazni, elrendezni a cuccait - nem volt ciki, minden szülő ezt csinálta – és utána eljöttünk. Nagyon nehéz volt. Este pedig ketten elbúcsúztattuk egy üveg Tequilával, felemlegettük az élményeket, mérföldköveket néztünk régi fotókat, táncoltunk, sírtunk és nevettünk.

Két napot töltöttünk még otthon, aztán felkerekedtünk már csak öten az új kalandra. Itt, mind a hárman IB (International Baccalaureate)  suliba járnak, ami Tominak nem újdonság, Kuvaitban is ugyanilyen rendszerben tanult, itt most kezdte az utolsó két évet. Dalmának és Bencének viszont ez a harmadik fajta iskolarendszer (magyar, angol és most az IB) amit kipróbálnak. Remélem mind a hárman élvezni fogják és új barátokat szereznek. Kérdeztük tőlük, hogy tetszik Dubai összehasonlítva Kuvaittal. Mind a hárman ugyanarra a következtetésre jutottak, hogy Dubaiban sokkal több dolgot lehet csinálni és az lenne a legtökéletesebb ha a kuvaiti barátok is itt lennének. Így a gyerekek az őszi szünetben most nem haza mennek, hanem vissza Kuvaitba, mi pedig a hétvégére csatlakozunk és mi is meglátogatjuk az ottani barátainkat.

Sokkal több magyar lakik Dubaiban, kb. 10-15-ször annyi mint Kuvaitban, ahol kb. 300 magyar volt. Szemközti szomszédunk egy magyar család, illetve 1 km-es körzetben 5 magyar család lakik akikkel összejárunk, szombat délután pedig folytatódik a családi foci hagyomány ahol 3 másik magyar családdal játszunk minden héten.

 Sokan kérdezik biztos sokkal jobb Dubai mint Kuvait. Még nem tudom megválaszolni ezt a kérdést, hiszen az Emirátusok felfedezése még kicsit várat magára amíg az időjárás kicsit lehűl, és mivel Kuvait nagyon fontos állomás volt az életünkben nem is biztos, hogy össze kell hasonlítani.  

Megcsináltuk! Nagyon nehéz volt. Nagyon jó volt. Nagyon örülök, hogy itt voltunk.
Emlékszem amikor Balázs elkezdte az interjúkat, próbáltunk minél többet megtudni az országról, de egyáltalán nem olyan, mint leírták. Szerintem hozzáállás kérdése. Mi jól akartuk érezni magunkat, kíváncsiak voltunk, néha merészek is, de végül beszippantott.
Balázs is megírta, de nekem is a gyerekek hozzáállása volt a legfantasztikusabb. Emlékszem amikor Bence büszkén hazajött, hogy a google translator segítségével tud beszélgetni a tanárral. Vagy amikor Dávid kiszállt a taxiból az autópályán mert túl gyorsan pörgött az óra és nem volt nála több pénz.
És közel két évvel később a búcsú bulin, folyamatosan jöttek a barátok mindenkihez. Jó volt látni, hogy itt is jól érzik magukat és szeretik őket. Büszke vagyok rájuk nagyon. Tudom, hogy ők most azt mondanák, hogy de hát mennyi csatánk volt és az eredményekkel nem mindig voltam elégedett. Nekem is nagyon nehéz volt. Teljesen új életet éltem. 4 kamasszal összezárva, Balázst csak hétvégén láttam, és a feladataim többsége nekem is új volt. Nagyon, nagyon sok fent és lent volt ebben az utolsó évben. Biztos nem volt tökéletes, de az is biztos, hogy mindent beleadtunk.
Kuvait örökre belopta magát a szívünkbe. Van egy listám mi mindenről maradtunk volna le, ha nem jövünk ki, ebből csak egy kis ízelítő.
Soha nem volt bezárva az ajtónk, reggel és este is egyszerre hallgattuk ahogy a kakas kukorékol és szól a müezin. A fodrász a szőke hajammal gyakran nem tudott mit kezdeni, így a két év alatt háromszor is volt szürke a hajam. A szórakozási lehetőségek nagyon behatároltak, de a gyerekek fantáziája nem, így a Decathlonban bújócskázni is nagy élmény volt persze addig míg ki nem tiltották őket.
Ramadan idején minden más. Az emberek később járnak dolgozni, délután alszanak és éjszaka ébren vannak és folyamatosan esznek és együtt vannak. Olyan mintha 40 napig fordított világban élnének. Idén mindenki kipróbálta egy napra Tomi és Balázs teljesen kibírta a többiek víz nélkül nem.
Rengeteg élményünk van.
És most, hogyan tovább. Végre együtt vagyunk megint és most hazajöttünk pihenni, feltöltődni a családdal és a barátokkal aztán majd kezdődik egy újabb izgalmas fejezet az életünkben.

Majdnem két éve Július 1-én jöttem ki Kuwaitba úgy hogy azt sem tudtam hol fogok lakni, nem működött a telefonom és fogalmam sem volt, hogy milyen lesz a munkahely.

Három biztos pont volt, az egyik a lakás amit még otthonról béreltem, a cég ahol dolgozni fogok és Dávid illetve Tomi iskolája, ahova már az előzetes felvételi alapján felvették őket.

Úgy ugrottunk fejest az ismeretlenbe négy gyerekkel, hogy a jövő 95%-a bizonytalan volt, miközben otthon hagytuk kényelmes és biztos életünket. Mindenki csodálkozott hogy elmegyünk, pont Kuwaitba, ami a statisztikák alapján a világ egyik legkevésbé élhető városa, nyáron 50 fok van, a nők jogai viszonylag hátrébb vannak a férfiakéhoz képest,  a gyerekek számára pedig viszonylag ingerszegény a környezet. A csajozás az muzulmán kultúrában nem egyszerű, nincs alkohol és nem igazán vannak bulik, szórakozóhelyek.

Így ugrottunk fejest a kútba, amiről nem tudtuk hogy milyen mély és mennyi víz van az alján.

Azért vágtunk bele, mert az otthoni élethez képest egy teljesen új kalandra vágytunk, azt gondoltuk hogy a gyerekeknek a legtöbb amit adhatunk, hogy megtanuljanak alkalmazkodni, megtanuljanak angolul és megismerjenek egy teljesen másik kultúrát, mert a mai globális világban ezek talán a legfontosabb készségek amire szert tehetnek.

Az elmúlt két évben nagyon sok minden történt, olyan élmények értek minket amik megfizethetetlenek. Az egyik talán legfontosabb hogy a gyerekek fantasztikusan megállták a helyüket, szuper jó eredményeket értek el az iskolában, miközben teljes mértékben beilleszkedtek a helyi közösségbe. Az iskolában a gyerekek 80%-arab, annak a fele kb. Kuwaiti, akik általában nem engedik magokhoz közel a hozzánk hasonló expat-okat, viszont a fiúk elmondása szerint az elmúlt 10 évben ők az elsők akiket teljesen befogadtak. Valószínűleg azért mert nyitottak voltak, elfogadták őket olyannak amilyenek és közben önmagukat adták, illetve hozták a tanulmányi szintet is, bár ez itt nem számít, mert a helyiekben általában igen kicsi a motiváció arra, hogy jól tanuljanak, illetve sportban is kimagaslót tudtak nyújtani, elsősorban fociban.

A sport, fiúknál a foci, Dalminál pedig a röplabda, ami az otthoni életünknek is szerves része volt, itt is végig kísérte a gyerekeket és minket is. Otthon mind a négyen heti 3-4 alkalommal járak edzésre, hétvégén általában meccsekre jártunk, vasárnap délután pedig 10 éven keresztül minden héten családi foci volt. Itt a fiúk és Dalmi is az iskolai csapat legjobbjai voltak, többször megnyerték az MVP díjat a csapatukban ami a legértékesebb játékosnak járó díj. Hétvégenként pedig itt is minden héten volt egy családi foci, ahova minden héten lejártunk és így a hagyomány itt folytatódott, bár nyáron a 40 fokban nekem már többször a kapus szerep testhezállóbb volt. Egyszer egy elég erős lövésbe rosszul nyúltam bele, miután a magán kórházban a hétvégi ügyeleten nem volt szakorvos, elküldtek egy helyi kórházba ahol biztos ami biztos alapon begipszelték a kezemet, mondván, hogy két csont eltört benne, majd 3 nappal később miután semmi fájdalmat nem éreztem, egy másik orvos közölte hogy semmi baja és levette gipszet. Talán ez az egyik olyan eset ami a legjobban leírja az itteni életet, egyszer fent egyszer lent, egyik nap úgy érzed, hogy minden szuper és jól alakulnak a dolgok, a másik pillanatban pedig azt gondolod, hogy na ilyen biztos, hogy nem történhet meg, reméled hogy csak álom az egész.

 Amikor kijöttünk, bizonytalan volt, Dávid megkapja-e a tartózkodási engedélyt, mondván hogy elmúlt 16 éves, egy új szabály értelmében nem kaphatja meg. Azt hittem megőrülök ilyen nincs, mondták hogy Mr. Bálázász, ne aggódj, megoldjuk wastaval (így hívják a protekciót vagy kenőpénzt vagy a kettő keverékêt), aztan tényleg megoldották, de az az egy hét nagyon kemény volt amíg kiderült. Nem tudtuk, hogy a kicsiket felveszik-e valamelyik iskolába, mert nem beszéltek egyáltalán angolul és már az is szóba került, hogy egy intenzív angol tanfolyamra járjanak egy fél évig, majd ha már biztosabb az angol akkor próbáljuk meg újra. Négy iskolába felvételiztek, vêgül a jó matek miatt felvették őket az egyikbe. Miután bekerültek, ki kellett fizetni a tandíj felét, miután előtte vettük meg az autót, minimális pénz volt a számlánkon és közölték, hogy amíg nem fizetünk addig nincs iskola. Végül sikerült egy egy kis előleggel és egy gyors kölcsönnel áthidalni a dolgot, de ott is volt egy hét amíg nem tudtuk, hogy mikor kezdhetnek vègre. Kinga jogosítványa is hasonló volt, amit végül is annak köszönhettünk, hogy a rendőrfőnöknek valószínűleg szimpatikusak voltunk és a négy gyerek fuvarozását Ő is átérezte és megsajnált minket. Van itt egy magyar anyuka aki többször elsírta magát a rendőrségen és így is 2 évbe tellett mire megkapta a jogosítványt.

 A munkahelyen is nehéz volt megszokni azt, hogy semmire nem mondanak nemet, mert nem akarnak csalódást okozni, ezért inkább úgy csinálnak, mintha, de igazából vagy nem tudják mit is kéne csinálniuk, vagy nem merik elmondani, hogy nem tudják, ezért valamit csinálnak aminek a végeredménye messze van a megbeszélttől. Ilyenkor mindig jön az „I tell you why” és utána egy hosszú sztori arról, hogy miért nem alakult úgy a dolog ahogy elképzelted, és mindig valamilyen külső tényező, de leginkább valaki más az oka annak, hogy nem jönnek az megbeszélt eredmények.

Először furcsán néztem a főnökömre, amikor elmondott valamit az egyik beosztottamnak, majd megkérte hogy ismételje vissza amit mondott illetve amikor valamire azt mondták, hogy megcsinálták, akkor megkérte, hogy milyen bizonyíték van arra, hogy az megtörtént, email, telefon, az illető behívása és számonkérése akivel a megegyezés megtörtént.

Kinga szerepe volt talán a legfontosabb abban, hogy ilyen jól alakultak a dolgok, Ő a család motorja, amikor a kicsikkel kellett tanulni akkor mellettük volt, amikor a lakást kellett otthonossá tenni akkor ott állt helyt, amikor nekem volt rá szükségem akkor mellettem volt, mindig pozitív volt és tartotta mindenkiben a lelket. A második évben szerette volná önmagát megvalósítani és elindítani egy vállalkozást a Logiscoo
lt, ami végül a helyi bürokrácia miatt nem indult el, vagyis elég sokat csúszott az indulása, ami a Dubai utazás miatt végül meghiúsult.

Összeségében fantasztikus két év volt, rengeteg élményben volt részünk, kimozdultunk a komfortzónánkból, számtalan új kihívással bírkóztunk meg, amit mindenki sikerrel vett és kalandként élt meg. Jó döntés volt anno beleugrani a kútba, még ha nem is tudtuk hogy milyen mély és van-e víz az alján.

„Azt hogy egy dolog sikerül-e, nem tudod meg  ha gondolkodsz rajta, hanem csak akkor ha megpróbálod”.

Mostanában nincs olyan nap, hogy ne olvasnék híreket arról, mit csinálnak a migránsok, hogyan tesznek tönkre ezt és azt és mindezt olyan helyeken ahol eddig minden szép és tiszta volt.

Kuvaitban is téma a bevándorlás, hiszen a 4 milliós lakosságból 2,5 millió bevándorló. Mi is bevándorlók vagyunk szebben kifejezve, expatriate, expat, külföldi. Én semmilyen különbséget nem találok bevándorló, migráns és külföldi között.

Mind az amerikai mind pedig az angol iskolarendszerben tanulnak, beszélgetnek a migrációról.

Dalma és Bence 12 éves, ők több órán keresztül beszéltek arról,  hogy milyen fajtái vannak a migrációnak, milyen okokból hagyják hátra emberek saját országukat  és mit nyernek vagy veszítenek azzal, hogy elhagyják otthonukat. (pull and push factors). Esettanulmányokat dolgoznak fel, hogy egy országnak milyen előnye származik és milyen problémával kell szembenéznie azzal amikor az országukba bevándorlók érkeznek. Ők Németországot és Törökországot hasonlították össze. Amikor erről beszélgettünk itthon, természetesen szóba került a mi helyzetünk is, ahol ők mondták el, szerintük mi mit nyertünk és mit vesztettünk azzal, hogy itt vagyunk.

Tomi 16 éves, neki egy interjút kellett készítenie egy bevándorlóval, amit aztán az osztály előtt 5 percben előadott. Az interjúalany Ravi, a háztulajdonos sofőrje. Tomi felkészült, kérdéseket írt össze és majdnem 1 órát beszélgettek. Kiderült, hogy Ravi 27 éves és a családját hagyta hátra már 3 éve, hogy pénzt spóroljon meg, de idén nyáron hazamegy és már alig várja, hogy újra együtt legyen velük. Sok mindent tanult, voltak nehezebb időszakok is, de amiért jött azt teljesítette. Tomi megírta a beszédjét és elmondta nekünk is. Nagyon büszke voltam rá, hiszen, ezzel is rengeteget tanult. Mi mindig azt mondjuk itthon, hogy semmi sem fekete vagy fehér, merjenek kérdéseket feltenni azzal kapcsolatban amit nem értenek és merjék megkérdőjelezni azt, amivel nem értenek egyet.

Dávid 18 éves, ezt a hétvégét a NYU Abu Dhabi egyetemén tölti, ahol 500 diákból választják ki a végső 300 diákot. Sorba kellett tenniük 21 tantárgyat a legszívesebben választottól a legkevésbé szerethetőig. Hihetetlen szortiment volt, és itt is az egyik tantárgy „A szociológiai nézete a migrációnak és az arra vonatkozó nemzetközi jogszabályok”. Még nem tudok részletekről beszámolni, hiszen ő még ott van, csak ezzel is azt akartam megmutatni, hogy erről a témáról beszélni kell, bármekkora is a gyerek.

Én nem tudom megváltani a világot és azt is tudom, hogy például Kuvait esetében ez egy könnyebb dolog, hiszen itt csak úgy lehetsz az országban ha van munkavállalói engedélyed és ezt ellenőrizni is könnyű hiszen csak repülővel lehet beutazni az országba.

A gyerekek a szülőket utánozzák, nekünk az a feladatunk, hogy módszereket adjunk a kezükbe, hogy véleményük legyen ami mögött pedig érvek és ellenérvek vannak.

Dubaiban jártam. Ami önmagában nem nagy durranás, hiszen rengeteg ember járt már, sőt él is ott. Nekem mégis hatalmas élmény volt. Elsősorban azért, mert majdnem 46 év alatt, után először fordult elő, hogy Balázs fiammal kettesben tölthettem közel 10 napot. Sőt, egy ágyban. :-)

Valamint az sem kutya, hogy Japán után életemben másodszor egyedül tettem meg ilyen nagy utat. Mert ami sokaknak olyan, mintha itt felszállnának a 4-6-os villamosra, nekem azért működött a zabszem-effektus

Hogy milyen volt? Amilyen a világ nyolcadik csodája lehet. Káprázatos!

A rám jellemző szűkszavúság miatt az élmények felsorolása nem fér bele egy ilyen poszt terjedelmébe, de megpróbálom rövidre fogni.

 Az időjárás az itteni nyárnak felelt meg a 25-32 fokkal és a kb. 22 fokos tengervízzel. Kimondottan kellemes és városnézésre ideális volt. Első benyomásom, hogy az eddig látott más arab országokkal ellentétben az öltözködésen nem igazán látszott, hogy ez egy iszlám világ. Sok európai városban minden bizonnyal arányát tekintve lényegesen több, hagyományosan arab öltözetű embert lehet látni. A kép inkább csak hétvégén változott, de akkor sem drasztikusan.

A metrón a nők, gyerekek részére külön szakasz van fenntartva – egyszer óvatlanul oda léptem be, mire azonnal felhangzott az ”ONLY FOR LADIES!!! ONLY FOR LADIES!!!” ; szerencsére megúsztam a közel 7.000,- Ft-os bírságot - , de egyáltalán nem volt érzékelhető a nők valamiféle ódzkodása a férfiakkal közös utazástól. De hogy mennyire kell vigyázni a nőkkel, vagy pláne férfiakkal való érintkezés során, arra egy példa: nemrég 3 hónap börtönre ítéltek egy skót férfit, mivel egy szórakozóhelyen, hogy elkerülje az ütközést, véletlenül megérintette egy férfit a csípőjén. Így azután én nagyon figyeltem!

Dubai talán a legtöbb technikai világrekordot mondhatja magáénak. Ebből csak pár:

• a 828 méter magas Burj Khalifa építésekor 601 méter magasra pumpálták fel a HŰTÖTT betont. Megjegyzem, hogy terveznek 4.000 méter magas épületet Japánban, valamint több pár ezer métereset, leginkább Közel-Keleten, illetve egy 1.500 métereset Londonban.
• az egyik plázában a 11 millió literes akvárium (200 féle, 33.000 tengeri élőlény, közöttük pár száz cápa) felett látható az LG 50*14 méteres, O-led tévéje,
• az akár 50 fokban is működő, fedett sípálya,
• a nemcsak vezető, de vezetőfülke nélküli, mintegy 75 km hosszú, pár év alatt elkészült metróhálózat,
• a világ legnagyobb Guinness-rekorder aranygyűrűje. 64 kg arany, 5,1kg gyémánt berakás, 49 cm-es belső, 70 cm-es külső átmérő, 700 millió forintnyi ottani fizetőeszköz,
• A Palazzo Versace Hotel tengerparti strandja a medencék hűtött vize mellett a vendégek talpának és egyebének óvása érdekében hűtött homokkal és mesterséges szellővel teszi a kényelmet még édenibbé..

Dubaiban, akárcsak a világ sok országában hatalmas kontrasztokat lehet látni. Egyik oldalon a Burj al Arab 7 csillagos szálloda, a Rolls Royce reptéri transzferrel, az 1 millió feletti, 2004-es évjáratú  Don Perignon pezsgővel, vagy az 5,5 millió forintért elkelt EGY palack borral. Illetve az 500 ezer-7.000 millió forintig terjedő szoba/lakosztály árakkal. Másik oldalon (Deira, Creek) a tipikus arab világ, a csillogás, a minden „leg-” nélkül. A fűszer, textil, arany bazárral (ez utóbbiban állítólag egyidejűleg 11 tonna körüli arany vár a turistákra), ütött-kopott, tákolt, kartonpapírral borított áruszállító kézi kocsikkal, vagy a csatornákat átszelő, pöfögő, nyikorgó vízi tákolmányokkal. A szinte méterenként „támadó”, a világ „legjobb” óramárkáit hihetetlen alacsony áron kínáló nepperekkel. Az egyik megkérdezte, hogy „Sprechen Sie deutsch?” És amikor „Ja, ein bisschen”-nel válaszoltam, értetetlenül nézett rám. Miféle nyelven karattyolhat ez?- gondolhatta. Mi különleges abban, ha egy magyar jobban töri a németet nála?

És bár nem természetes, de persze, hogy amikor az egyik hiper-/szupermarket pénztárosnője a bankkártyámat kezelve rákérdezett, hogy Magyarországról vagyok-e, igenlő válaszom után azonnal kivette az 5, azaz ÖT százalékos áfát. A taxióra kijelzőjén egy pray (ima) feliratú ikon azt a célt szolgálja, hogy annak megnyomásával a pilóta jelezheti a külvilág felé, hogy most fuvar nincs, mert ima van.

 Egy szóval Dubait látni kell! Legalább egyszer.

12 hét telt azóta hogy elkezdtem Dubaiban dolgozni, és nagyon nehéz volt az elmúlt időszak külön a családtól. Kingának talán még nehezebb. Ő egyedül látja el a gyerekek fuvarozását, mellette főz minden nap, tanul Dalmival es Bencével, illetve gőzerővel dolgozik a Logiscool kuvaiti elindításán.

 Mindenki kérdezi, hogy milyen Dubai, biztosan sokkal jobban élvezed mint Kuvaitot, viszont egyelőre Dubai azon részéből ami a szórakozásról és a kozmopolita életről szól keveset tapasztaltam. A hétköznapok nekem is hasonlóan telnek mint a pakisztáni taxi sofőrnek, akit amikor megkérdeztem hogy mennyire  szereti Dubait, akkor azt mondta, hogy "only work and sleep". Nálam is hasonló a történet, napi 12 óra munka, utána a szállodában 1-2 telefon, olvasás és alvás, majd kezdődik elölről minden. A szálloda ahol lakom, egy épületben van az irodával, ezért csak akkor mozdulok ki ha valakivel találkozom vagy ha sportolok. Mind a kettő nagy előny Kuvaithoz képest: munka után meg lehet inni egy-két sört, illetve lehet például bicajozni, mivel vannak külön kiépített bicikli pályák a sivatagban, ahova a kollegák havonta szerveznek egy közös tekerést. Eddig minden alkalommal Fatma vitt el, aki egy emirati lány és sokat mesél Dubairól. Például arról, hogy Dubaiban nincs olyan amit ne lehetne csinálni, láthatólag büszke a hazájára. Arról is mesélt, hogy korábban a házasságok megszervezettek voltak, és habár manapság még mindig szeretik a szülők megmondani, hogy ki legyen az ideális férj vagy feleség a döntés a gyerekek kezében van. Azt is mondta, hogy már az is elfogadott, ha egy emirati lány egy nem muszlim férjet választ magának, ami korábban elképzelhetetlen volt.

 Érdekes még Dubaiban, hogy rettentően védik az ország imázst, ezért semmilyen negatív hírt, információt nem lehet írni vagy posztolni. Az eddigi eredményekről egyébként sem lehetne sok rosszat mondani, Dubai folyamatosan fejlődik, ahogy Fatma mondta, minden igényt ki lehet elégíteni, csak megfelelő mennyiségű pénz kell hozzá. Egy pár a teljesség igénye nélkül: van Forma 1-es futam, számos koncert, csak az elmúlt pár hétben Pink, Katy Perry, Kygo, Martin Garix, focimeccs ahol a Real Madrid játszott, leghosszabb drótkötél pálya, Skydive, alkohol, beach klubok, esti szórakozóhelyek, a világ legjobb szállodái, Cirque du Soleil, a világ legmagasabb épülete a Burj Kalifa, a most épült Louvre Museum Abu Dhabiban és a többi. Voltam egy Manchester United hivatalos szurkolói tábor által látogatott pub-ban, ahol az MU drukkerek a saját indulóikat énekelték. Voltam Pink koncerten is és egy pohár sörrel a kezemben egyáltalán nem úgy éreztem magam, mint aki egy muzulmán országban van.

 A munka klassz, rengeteget dolgozom, kihívás egy új piacot megismerni, beilleszkedni egy teljesen új csapatba és 0. naptól bizonyítani. Van egy érdekes kettősség az itteni munka kultúrában. Az egyik, hogy azt mondják te vagy a szakember, te tudod mit kell csinálni, ezért vettünk fel, megadunk minden támogatást, csináld ahogy jónak látod. Viszont ha valami nem úgy megy, akkor ne minket hibáztass, ezért fizetünk ennyit, hogy megoldd és ne magyarázkodj. Ha nem megy a dolog, akkor viszonylag gyorsan keresnek helyetted mást.A másik, hogy mivel sokan pontosan ezért, gyorsan bizonyítani akarnak, ezért azonnal elkezdenek megváltoztatni dolgokat, anélkül hogy pontosan megértenék a piacot és a céget. Majd miután bevezettek valami újat, ami általában nem működik, mert nem értették meg pontosan mire lenne szükség, akkor azért küldik el őket mert rossz dolgot csináltak és nem jött az elvárt eredmény.Szóval a kihívás, hogy a kettő között az ember megtalálja az arany középutat és közben jó kapcsolatot ápoljon a fontosabb emberekkel, mert itt különösen igaz az, hogy gyakran fontosabb hogy kit ismersz, mint hogy mit tudsz. Nyilván ezen a téren új játékosként 0-ról indulok, és mire sikerül felépíteni valamit az időbe telik. Előttem ezt a területet az elmúlt 3 évben 3 különböző ember vezette, viszonylag nagy volt a fluktuáció, de hát ettől izgalmas a feladat. Van  2 magyar kollé
gám, ami nagyon klassz, mind a kettővel viszonylag szorosan együtt dolgozok. Tamás anno a  Vodafone-nál több évig szintén kollegám volt.

 Ami a legnehezebb része, az a távollét a családtól, ezt nagyon nehezen viselem. Nem szeretek egyedül lenni, az elmúlt 45 évben sosem voltam ennyit távol a családtól. Kingával minden héten számoljuk a napokat, hogy még hányat kell aludni amíg találkozunk, illetve hány hét van még hátra amíg újra találkozunk. Már eltelt 12 hét, de még 24 hátra van, ami rengeteg….. De ahogy anno Chris Wong kollegám mondta, "Ami nem öl meg, az megerősít." 

Október közepétől Dubaiba költözöm, ezért úgy döntöttünk hogy az egyik autót eladjuk. Család minden tagja nagyon ragaszkodott hozzá, egy igazi amerikai életérzés autó volt, Tomi nagy kedvence. Gyönyörű állapotban, áfonya kék színben, az itt elmaradhatatlan V8-as motorral.  Nagyon nehezen váltam meg tőle, de már eldöntöttük, hogy nem érdemes megtartani. 

Itt az autó eladás nem egy egyszerű dolog, kihasználják, hogy a külföldieknek viszonylag záros határidőn belül el kell hagynia az országot, ezért nyomott áron próbálják megvenni tőlük az autókat. Elmentem Mr. Seybouhoz, aki az egyik jó barátunk beosztottja, egy 60 év körüli, 30 éve autókkal foglalkozó szakember, mondta hogy max. 4500 KD, és azt is akkor kapom meg, ha szerencsém van. Odahívta az egyik barátját, aki egy dealer volt, remélte talán őt érdekli az autó és akkor neki nincs semmi dolga. A dealer megnézte, tetszett neki,  5000-el kezdtem, mondta hogy "túmács",  legalább 300 KD-t akar keresni rajta és 4500-nál többért lehetetlen eladni. Megadta a telefonszámát, amennyiben meggondolom magam, hívjam fel. Gondolta, ennyiért senki nem veszi meg és akkor eljön az Ő ideje, még hozzátette, hogy itt ezen a klímán csak a fehér autót szeretik, azt lehet csak jól eladni. 

Amíg vártunk Mr. Seybou-ra, felraktam a helyi használt autós app-ra a hirdetést. Itt mindenki azt használja, Kinga tanácsára 5500-ért, lesz ami lesz. Másnap hív egy srác, Mohammed, kuvaiti, 20 éves, hogy nagyon tetszik az autó és megnézné. Eljött, megnézte. Azt kérdezte, hogy volt-e törve az autó, de mondtam hogy nem, teljesen tiszta. Beleszeretett első látásra, mondta hogy "ószámkárszőr" (fantasztikus autó), és ezt legalább 13-szor elmondta 1 óra alatt. Kérte, hogy vigyük el egy ellenőrzésre ahol megnézik, hogy minden rendben van-e vele. Útközben elmesélte hogy az apja már elég idős, ő a legfiatalabb gyerek összesen 10 testvére van az apjától és három feleségétől, akikkel együtt éltek egy házban. Testvérei már mind kirepültek, ő az egyetlen aki még otthon lakik. Most végezte el a középiskolát (20 évesen), ezért mondta az apja, hogy kap tőle egy új autót. Mindig is a Chrysler volt a kedvence, ezért szeretett bele az autóba, és hát a színe, az valami gyönyörű, mondjuk ebben teljesen egyetértettem vele. Sikerült rádumálni az öreget, hogy ne egy új Toyotat vegyen a pénzből, hanem egy menő Chryslert. Minden rendben volt az autóval, egy kisebb sérülést leszámítva, amit aznap sikerült összeszednem mikor 50-el véletlenül átmentem egy fekvőrendőrön.

Közben mesélt az iszlámról is, például arról, hogy a gyerekeknek olyan munkát kell végezniük amit a szülők kitalálnak számukra. Ha a szülő azt mondja hogy fiam legyél doktor, hiába mondja, hogy nem szeretnék doktor lenni, erre általában az a válasz, hogy nem baj fiam, apád is doktor volt,  te is doktor leszel. Szerinte ilyen esetben nincs mit tenni, ő szerencsés a szülei nem ilyenek, azt csinál amit akar.  Kérdeztem, hogy te mit szeretnél csinálni? Azt mondta, a hadseregben szeretne dolgozni. Kérdeztem, hogy miért mit csinálsz majd a hadseregben? Igazából semmit, ülök egész nap, beszélgetek, cigizek, telefonozok, ilyesmi. Ha háború van, akkor nem jó, de reméli nem lesz. Kényelmes munka, és az itt fontos szempont.

Miután megvizsgálták az autót és minden rendben volt, rátértünk az anyagiakra. Nagyon sokat kérek, mondta, hogy tornásszuk lejjebb az árat. Hosszú alkudozás után megállapodtunk 5200-ban, egymás tenyerébe csaptunk és megbeszéltük, hogy holnap átíratjuk az autót a nevére és kifizeti az árát.

Másnap reggel a megbeszélt időpontban ott volt Mohamed, hozta az egyik barátját, én pedig Kingával mentem. Este még gondolkodtam, hogy elhívjam-e az egyik kollégámat, aki beszél arabul, ha talán el akarnak futni a pénzzel vagy verekedésre kerül a sor, azért legyen ott valaki, de megnyugtatott, hogy ha kuvaiti veszi meg, akkor ne aggódjak, minden rendben lesz. Mohamed a rendőrségre egy műanyag tokkal sétált be, amiben benne volt az összes pénz, a barátja a kocsiban maradt, itt már gondoltam, hogy szuper, minden rendben lesz, nem lesz bunyó. Mikor már éppen alá akartuk írni a papírt, újabb fordulat, a hivatalnok mondta, hogy Mohamed nem vehet autót, mert még nincs 21 éves. Gyors telefonálgatások után, mondta elmegy az apjáért, körülbelül egy óra múlva itt lesz, ne menjünk sehová. Gondoltam, ebből se lesz semmi. És egy óra múlva Mohamed megjött a kedves papával, aláírtuk a papírokat - természetesen minden arabul volt, egy szót nem értettem belőle - majd átadta a pénzt, én a kulcsot és elbúcsúztunk egymástól.