Minden héten kedden Vikivel, aki 3,5 éve él Kuvaitban, 2 gyerek édesanyja, férje svájci, anyósa libanoni orosz, közösen főzünk. Ez azért jó, mert előtte elmegyünk kávézni és bevásárolni majd hazajövünk és közösen de külön-külön megcsináljuk az ebédet, közben pedig dumcsizunk. Arra gondoltam, a legjobb recepteket megosztom veletek is. A legjobb azt jelenti, hogy mind a 4 gyerek és Balázs is szereti.

Az országban kb. 4 millió ember lakik, ennek harmada kuvaiti, kétharmada bevándorló. A kuvaitiak kiváltságosak, általában pozitívan diszkriminálják őket, a hivatalokban külön sorszámhívójuk van, a rendőrök is elnézőbbek egy kuvaitival, mint egy külföldivel. Például a 15-16 éves gyerekek rendszeresen elviszik a szülők autóját péntek este egy kis esti kocsikázásra. Ha a rendőr elkapja őket akkor egy kis figyelmeztetéssel megússzák, viszont ha egy külföldit kapnak el jogsi nélkül, akár ki is utasíthatják az országból. A hétvégi cruising egyébként az ismerkedés egyik legjobb formája, mert szórakozóhelyek nincsenek, ezért vagy baráti társaságokon keresztül, iskolában, munkahelyen lehet ismerkedni vagy kocsin keresztül. Egyik péntek este mikor mentünk lábtengózni, az egyik autóból négy lány elkezdett integetni, szíveket mutogattak és mosolyogtak mint a vadalma, de úgy döntöttünk, hogy maradunk a focinál.

 Az arab nők jellemzően abayaban járnak, aminek igen sokféle verziója van. A minimum, hogy egy kendőt viselnek a fejükön, hosszú nadrággal és hosszú ujjú blúzzal. De sokan vannak, akik már egy nagyobb fejkendőt viselnek és hozzá egy földig érő abayát, ami általában fekete. A legdurvább verzió amikor csak a szemük látszik ki. Ez elsősorban attól függ ki mennyire vallásos illetve mennyire tartja tiszteletben a hagyományokat. Kerülik a testi érintkezést, ha sokan vagyunk a liftben, nem szívesen szállnak be és ha nem nyújtják a kezüket nem illik kezet fogni velük, míg a férfiak egymás közt nagy kézfogással üdvözlik egymást, amit sokszor puszi követ. Igyekszünk mi is ezeket a formulákat elsajátítani.

Egyébként hihetetlenül kedvesek, rendszeresen felajánlják, hogy szívesen segítenek bármiben, és komolyan is gondolják. Dávid egyik osztálytársának az apukája első találkozásunkkor felajánlotta, hogy Bejrútban van egy apartmanja és egy sofőr kocsival, ha oda utazunk, ingyen igénybe is vehetjük őket.

Nagyon közvetlenek, könnyen ismerkednek és mindig érdeklődnek, hogy érzed magad, hogy van a család, stb. A család rendkívül fontos számukra, bár a családi esemény sokszor abból áll, hogy anyuka megjelenik a gyerekekkel, apuka pedig a haverokkal dumál vagy kártyázik.

Nem szívesen mondanak nemet semmire, mert nem akarnak rossz hírt közölni, márpedig, ha valami nem megy amit szeretnél akkor az rossz hír, inkább halogatják amíg lehet, ezért van amikor már erős ferdítés megy, hogy ne derüljön ki az igazság. Velem is megtörtént: Igényeltem egy hitelkártyát, mert a gyerekek iskoláját ki kellett fizetnem, ami nem kis összeg. Augusztusban megigényeltem, a személyi bankár pedig hitegetett, hogy már leadta, nemsokára meglesz. Egy hét múlva kérdezem mi újság. Most már jóváhagyták, de még nem gyártották le. Majd jött az újabb story, hogy hát még nem jött meg a postával Libanonból, mert ott gyártják a kártyát. A holnap itt nagyon megy, mindig van egy story amivel holnapig lehet húzni a dolgot. A főnököm ezért is a lelkemre kötötte, hogy semmit ne fogadjak el tényként amit mondanak, mindenről kérjek valamilyen bizonyítékot, amivel megbizonyosodom arról, hogy valóban úgy van ahogy mondják. Másnap mikor Dalmát és Bencét be akartuk íratni az iskolába, közölték, hogy amíg nem fizetjük be az első részletet, addig nem kezdhetik el a sulit. Sikerült kikönyörögnöm, hogy egy jelképes összeg ellenében elkezdjék a sulit. Utána azonnal irány a bank, majd kiderült, hogy a hitelkártya igénylés még el sem indult, mert nem telt le a próbaidőm, nem akarta elmondani a bankár, gondolta, hogy majd ha letelik, leadja és minden megoldódik.

Az itt élő külföldiek jelentős többsége a szolgáltatói szektorban dolgozik, ahol mindenki rendkívül kedves, előzékeny és segítőkész. A mindennapi élet hihetetlenül kényelmes, mindenre van applikáció, van ruha tisztításra app, kocsimosó app, éttermi kaja rendelő app, a közeli kis közértben megveszed a cuccokat és ha kéred hazaviszik, ami úgy néz ki, hogy hazasétálok és utánam jön az ember, aki hazacipeli a cuccokat, ami 45 fokban  elég kényelmes megoldás.
Az összes közértben van bagger ember, akik már startra készen várják, hogy odaérjünk a pénztárhoz, majd kipakolják a kosarat, bezacskózzák a vásárolt cuccokat és kiviszik a kocsihoz, majd bepakolják a csomagtartóba.

Minden reggel 5.45-kor kelünk, mert ha 6.45-kor nem indulsz el, akkor az egy órás út, két órás lesz. Hihetetlen forgalom van az utakon, pedig csak autópálya van és azok is 4-5 sávosak. Mivel a suli mindenkinek 14.30-ig tart ezért jó sok uzsonnát csomagolok, itt nincs közétkeztetés, csak egy büfé, de az is nagyon drága. A srácokat – amíg nincs jogosítványom – egy taxis hozza haza fél négy körül. Ilyenkor annyira éhesek, hogy minimum két fogásos ebéddel kell várnom őket. Imádok főzni és minden nap egy új kihívás megfelelni a kamaszoknak, Tomit idézve eddig még nagyon keveset hibáztam. Délután egy óra feltöltődés után kezdődik a tanulás. Dalmával és Bencével én tanulok, Tomival, Balázs. Hát azért ez izgalmas, nagy kaland. Én eddig azt hittem jól beszélek angolul, de fizikát, kémiát, biológiát angolul tanulni több mint érdekes. Ami nagyon tetszik, hogy amikor egy új tantárgy van (pl. történelem) először megtanítják őket az alapokra, amikből később lehet építkezni, nem pedig csak a száraz tananyagra fókuszálnak. Most például megtanulnak idővonalat készíteni híres emberekről, Dalmának II. Erzsébet királynőről kellett, Bencének Hitlerről. Ez annyit jelent, hogy húznak egy vonalat, majd azon bejelölik mikor mi történt, ezzel megtanítják nekik, hogyan kell lényeget kijegyzetelni, kronológiai sorrendbe tenni, végül már csak memorizálni kell.

Kamaszokkal együtt élni szerintem mindenhol egyforma. Reggeli felkelési nehézségek, uzsonna, tornacucc itthon marad, este alig tudjuk őket elküldeni lefeküdni. Viszont a másik oldalon, hihetetlenek, fantasztikusak. Mi csak ámulunk és bámulunk. Ismerkednek, barátkoznak minden programban benne vannak. Jól érzik magukat.

Amivel küzdünk még, az a bevásárlás, itt nem lehet csak úgy kiugrani a közértbe. Mivel nincs tömegközlekedés és taxival mégsem megyek bevásárolni, ezért Balázst este megvárom és csak utána megyünk el. Itt nincs kicsi közért, csak nagy és az is több szintes, így egy bevásárlás minimum 2 óra. Hihetetlen áruválaszték van, mindent lehet kapni és mindenből van olcsóbb és drágább is.  Én már elkezdtem összeírni azokat a zöldségeket amiket nem ismerek, megnézem mit főznek belőle. Most éppen keresek egy helyi főzőiskolát, hogy megtanuljam a helyi specialitásokat.

Voltunk fodrásznál is. A fiúk borotválkozással és arcmasszírozással együtt hárman 5 ezer forintot fizettek. Én kicsit jobban körüljártam ezt a témát. Otthon 18 éve ugyanabba a fodrász szalonba járok. Anitával (a fodrászom) már jó előre felkészültünk az itteni életre és hoztam ki melír fésűt, sőt videóra is vettük, hogyan kell használni. Megkérdeztem az itteni magyarokat kit tudnak ajánlani, végül döntöttem és szerdán elmentem. Egy nagyon helyes libanoni lány fogadott, persze ezt a melírozást nem ismerte, de kipróbálta. Közbe mondta, hogy reméli nem leszek narancssárga vagy szürke. Hát én is nagyon reméltem, már azon gondolkoztam, hogy legfeljebb levágatom a hajamat vagy barna leszek.  Végül kicsit szőkébb lettem mint szoktam, de nagyon csinos. Anitval végig online voltam, küldött még videót, megbeszélték milyen szert kell használni. Szemtelenül magas összeget fizettem, de az itteniek mondták, hogy ez még egy olcsóbb szalon.

Bence (11)

3 hete vagyunk kint és 4 napja járunk iskolába. Amikor kiértünk pár nap múlva 10 napos szünet lett. A szünet előtt négy iskolában voltunk felvételizni. Kiderült, hogy két iskolába nem vettek fel, de még volt kettő hátra. Amikor még nem jártunk suliba, minden nap délelőtt tanultunk, de a délután az a mienk volt. Mondjuk elmentünk moziba, gyerek világ országba, ahol lehetett dolgozni, trambulinozni és még hasonló helyekre. Néztünk helyeket ahol focizhatunk és az egyik focicsapat ami a közelünkben van, az Arsenal.

Amikor vége lett a szünetnek akkor derült ki, hogy a New English Schoolba felvettek minket. Nagyon örültünk, már aznap megvettük az egyenruhát és másnap már mentünk is. Itt 7.-esek vagyunk, ez azért furcsa, mert otthon most kezdtük volna az ötödiket. Biológiát, fizikát, kémiát és arabul is tanulunk.Kaptam egy kisérőt, aki minden órára elkísér, úgy hívják Adill. Találkoztam pár magyar lánnyal is, azt mondtak, ha valamit nem tudok akkor segítenek. Jövő héten pedig megkapjuk a laptopot, ezt már nagyon várom.

Az elején nagyon nehéz volt beilleszkedni, de pár nap múlva tök sok barátunk lett. Az egyik tanár beszélt hozzám, de nem értettem semmit ezért hozta a telefonját és beírta a Google fordítóba amit akart mondani, és ezután így beszéltünk. Az otthoni barátokkal Viberen tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó fejek.

Dalma (11)

Én nagyon szeretem Kuvaitot, igaz, nagyon hiányoznak a barátaim, de jó itt! Most kezdtük el Bencével a sulit, a New English Schoolba vettek fel. Nagyon jó az iskola, nekem már lett is egy barátom és úgy hívják, hogy Manar. Az a baj hogy, alig tudunk angolul ezért kicsit nehéz a suli, de nekem ebben nagyon sokat segít Manar.  Mindenki nagyon kedves már találkoztunk 3 magyar lánnyal.

Kuvaitban nagyon meleg van, mindenhol hűtenek, ha kint vagyok megsülök, ha bent ,akkor megfagyok. Már minden programon voltunk ahova el akartunk menni, kivéve puputevegelni. Itt igazából nem lehet sok mindent csinálni, de ha lehet akkor az nagyon jó! Apának végre meglett a jogsija, most már bárhova mehetünk. Hétvégén a Hiltonba megyünk fürdeni. Nagyon jó ott lenni, van medence, tenger de a tengerpartól kicsit messzebb van egy ugrálóvár a vízben, ott szoktunk ugrálni. Amikor beúszok, akkor nagyon félek, hogy van-e cápa.

Nagyon szeretem Kuvaitot!

Tomi  (14)

Én úgy 4 hónapja tudtam meg, hogy ide költözünk, és körülbelül egy hónapja vagyunk Kuvaitban. A három hónapban nem is törődtem ezzel a gondolattal, hogy most mi egy hosszabb időszakra elköltözünk. Amikor elbúcsúztam barátaimtól, akkor jöttem rá, hogy ez nagyon nehéz lesz. Új ország, új emberek, új kultúra, ÚJ ÉGHAJLAT. Megmondom őszintén, én sokkal rosszabbra számítottam. Néha belehallgattam apáék beszélgetéseibe,  amikor az itt élőkkel beszélgettek, kevés volt a jó vélemény. Olvastam egy cikket, hogy Kuvait a legkevésbé szeretett ország, ráadásul a legmelegebb is. De most a mindennapok alatt, teljesen máshogy tapasztalom.

Az érkezés utáni napon bementem az iskolába, mindenki tudtam a nevemet, segítettek mi merre van, a tanárok is nagyon kedvesek, megértőek. Nagyon más ez a nemzetközi, amerikai rendszer mint az otthoni. Itt nem az van, hogy mindent memorizálni kell és nagyjából úgy kell megtanulni azt, ahogy a történelem könyveket író ember látja. Itt a te véleményed is számit, te mit gondolsz, hogyan oldanád meg a problémát, keresd ki mi történt és arról alkoss véleményt. Nehéz lesz átszokni erre, de sokkal jobban tetszik és érdekesebb is. És amit érdekesnek látok, azzal szívesen foglalkozom, de szerintem, ezzel mindenki így van. Az angolt még fel kell hoznom, napi 20 új szót kell megtanulnom.

De ugyanakkor vannak hátrányok is. Például a közlekedés csak autóval megy,  nem tudok akárminkor találkozni valakivel vagy csak Dáviddal beülni egy moziba. Kevés a program lehetőség, volt egy 10 napos szünet és tulajdonképpen minden létező programot kipróbáltunk. Nekem végső soron tetszik ez a hely, meg az ország is, csak a barátok és a család hiányoznak.

Dávid (17)

Első nap, amikor megérkeztünk, este 10, 40 fok, egyedüli fehérként egy lepukkant reptéren, bevallom, nem vártam sokat az országtól. Másnap viszont bementünk a suliba és teljesen megváltozott a hozzáállásom. Mindenki kedves, nyitott, segítőkész volt. A tanárok abszolút partnerként kezeltek, az osztálytársaim pedig bármi gondom volt mindent megtettek, hogy elintézzék. Főleg szír, libanoni és kuvaiti gyerekekkel tanulok együtt, de senki nem hord kendőt és szinte ugyanúgy viselkednek ahogy én. Rajtam kívül az évfolyamban egy dél-afrikai, egy amerikai és egy európai diák fehér.

Az oktatás is nagyon hasonló. Az utolsó két évben, annak érdekében, hogy az egyetemen is jól teljesítsünk, sokat kell tanulni, rendszeresen vannak dolgozatok. Semmiben sem vagyok lemaradva, sőt a Treforthoz képest ez egyelőre elég könnyű. Legtöbbször én segítek az osztálytársaimnak, az egyik srác, amikor Economicson elmagyaráztam neki az anyagot, azt mondta, hogy többet tanult most mint az elmúlt 4 hétben. Most pedig jönnek majd az első nagyobb dogák, majd meglátjuk, hogy teljesítek.

A szórakozás nyilván nem ugyanolyan, mint otthon. Limitáltak a lehetőségek, de könnyen el lehet ütni az időt. Előző hétvégén voltam egy baráti társasággal vacsorázni, utána felmentünk az egyik sráchoz. Lift a házban, Bentley a garázsban, hétvégére pedig ment egy Manchester United meccsre. Természetesen mindenkit sofőr hozott és vitt. Aki kuvaiti állampolgár olyan támogatást kap a kormánytól, hogy nem nagyon lehet már rossz élete. 

Ezen kívül az itteni magyarok is mind támogatnak. Minden pénteken járunk velük lábtengózni, általában bundás kenyér és rántott hús a menü. Tegnap pedig a kuvaiti szuperkupa döntőjére vitt el minket Tomival egy itteni magyar család. A 60.000 fős stadionban 20.000 ezren voltak, úgy hogy ingyenes volt a jegy, de egyébként óriási élmény volt. Előtte lent voltunk a tengernél, ami ilyen időben olyan mintha egy nyaraláson lennénk.  

Tehát, so far so good, még a suliban kis időnek el kell telnie, hogy komolyabb barátságokra tegyek szert, de ez nem zavar. Sokkal jobb, mint ahogy vártam. Kis honvágyam van, és már várom a nyarat, de nem bánom, hogy eljöttünk.

Ma volt az első nap amikor mindenki iskolába és munkába ment. Persze reggel még én is elkísértem őket, majd miután a sofőr értem jött Dalma és Bence iskolájába, kicsit elérzékenyültem. A kicsiket végül a New English School-ba vették fel, ahol tudnak velük külön is foglalkozni. Bent voltunk az igazagatónál is, aki végig nagyon pozitív volt, tudja milyen nehéz nekik, ezért csak arra kért minket, legyünk türelemmel, folyamatosan tartsuk a kapcsolatot és figyeljük a gyerekeket. A gyerekektől pedig azt kérte, hogy próbálják meg, nem baj ha nem helyes, nem baj ha nem jó, csak próbálják meg. 

Nagyon kíváncsi leszek az angol és az amerikai iskolai rendszerre. Az első dolog, ami bár nem olyan fontos, mégis érdekes, az egyenruha. Az amerikai iskolában sokkal lazább, kék nadrág, fehér galléros póló, cipő bármilyen lehet. Az angol iskolában, Dalmának, bordó szoknya, ami majdnem bokáig ér – kicsit öregasszonyos – fehér ing, fehér zokni és fekete pántos kis cipő. Bencének bordó hosszú nadrág, fehér ing, fehér zokni és fekete zárt elegáns cipő. Ráadásul a méretek már hiányosak voltak és csak hosszúujjú inget tudtam nekik venni. Remélem el tudjátok képzelni, mert fotót nem engednek felrakni.

Vasárnapig tartott a 10 napos szünet, így volt időnk kicsit körülnézni és együtt lenni. Mivel Tominak a Legyek Urát kell feldolgoznia és Dávidnak is kellett tanulni, ezért mindennap egy programot csináltunk. Voltunk tropicariumban, trambulin játszóházban, kétszer a tengerparton, halpiacon, plázában, Kidzaniaban és persze közértekben. Olyan volt mint egy nyaralás. Az emberek nagyon kedvesek, mosolygósak és segítőkészek,  a helyiekkel inkább a plázában lehet találkozni, könnyű őket felismerni a férfiak fehérben, a nők feketében kisebb csoportokban együtt sétálnak vagy beülnek valahová. A halpiacon én voltam az egyedüli nő, a férfiak licitáltak a halaskosarakra, mi is vettünk rákot 3KD/kiló (3000 forint) és iráni halat (jubedi).

Kihívások mindenhol vannak. Eddig otthon minden szerelést Csabus, Balázs papája csinált nekünk. Most viszont vettünk egy fúrót és Balázs felszerelt három polcot, kicsit tovább tartott, kicsit ferde lett, de használható. Vagy, az otthoni önállóság után nagyon nehéz megszokni, hogy nincs tömegközlekedés. Dávidot is elhívták már a csoporttársai, és mi vittük majd hoztuk haza. Vagy, a Budapestről 10 hete elindított cuccaink még nincsenek itt. Vagy még mindig nincs Balázsnak jogosítványa.

Ennek ellenére, összességében nagyon jól érezzük magunkat, a gyerekek fantasztikusak és tudom.....még csak most jön a neheze.

Megérkeztünk. 41 fok, alig kaptunk levegőt amikor leszállt a gép és a buszhoz kellett sétálnunk. Miután Balázs elintézte, hogy ránk is várjanak a bejáratnál, nagyon gyorsan átjutottunk minden vizsgálaton, viszont a csomagokra - 8 telepakolt bőrönd  -  több mint egy órát kellett várnunk. Végül mind meglett és elérkezett a 9 hete várva várt pillanat. Balázs kint várt ránk a gyerekek rohantak, és agyon puszilgattuk egymást.

Mivel még nincs jogosítvány, egy kis busszal mentünk haza. Alkudozás itt nem ment, fix tarifa volt. A lakás gyönyörű, nagy, tágas és berendezett ami itt ritkaságszámba megy. A királyi család fő pilótájától béreljük, akit én még nem ismerek személyesen de Balázst már áthívta vízi pipázni. A környék nyugodt, csendes, a teraszról pálmafát és egy kis zöldet is látunk, a városközpont 15 perc autóval.

Hétfő reggel már az amerikai iskolában kezdtünk, Dávid és Tomi kapott egy gyors eligazítást majd megvettük az egyenruhát és a második órát már ott is töltötték. Közben Dalma és Bence megírták a tesztet, ami matekból, angol szövegértésből és fogalmazásból állt. Amikor benéztem hozzájuk éppen a fogalmazásnál tartottak és mutogatták az üvegajtó mögül, hogy ők ezt nem tudják megírni. Annyi tanácsot tudtam nekik csak adni, hogy ne hagyják üresen, valamit írjanak, amit csak tudnak. Pont előtte olvastam az iskola falán: „ Egy rosszul megírt oldalt sokkal könnyebb kijavítani, mint egy üres oldalt”. A héten még három másik iskolába is mentünk felvételizni. Két iskola a nagyon gyenge angol tudásuk miatt nem vette fel őket, két eredmény pedig majd a szünet után derül ki, most vasárnap.

Balázs szerencsére már nagyon otthonosan mozog a városban. Összeismerkedett Razaval a taxisofőrrel, így amíg nincs jogosítványunk addig Raza lett a sofőrünk. Ő viszi Balázst és a nagyokat a suliba, majd suli után összeszedi őket és hazahozza. Raza segített Balázsnak az autóvásárlásban is, de erről majd külön írunk.

Jövő héttől már két napra segítséget is kaptam a lakás takarításban, az egyik magyar család ajánlotta. Kumari Sri-Lankáról jött, minden nap délelőtt takarít valahol, délután 2-től este 10-ig pedig egy élelmiszer boltban eladó. Itt születtek az ikrei akikkel 4 éves korukig együtt volt, majd hazaküldte őket és most a család neveli a gyerekeket akik 9 évesek, ő pedig anyagilag támogatja őket.

Most 10 napig szünet van, Eid Holiday – ami az egyik legnagyobb arab ünnep. Nincs iskola és a munkahelyen is szünet van. Ebben a 10 napban kicsit feltöltődünk egymással. Felfedezzük a várost, voltunk a helyi bolhapiacon, ahol egy kék overallos ember egy kocsival végig jött utánunk 1.5 órán keresztül, abban bízva, hogy veszünk valamit és autóig segít némi borravalóért elcipelni a rakományt. Végül csak egy öngyújtót vettünk.

Most még mindent rózsaszín ködben látunk, jövő héttől indulnak a hétköznapok.

Az elmúlt hét nagyon sűrű volt.  Vasárnapra vártuk a választ Dávid papírjaival kapcsolatban , de nem jött, azt mondták majd holnap. Hétfőn óriási volt az öröm, amikor Balázs hívott, minden rendben van, megjöttek a papírok. Fel is adták rögtön Fedex-el, szerdán délelőtt pedig már a kezemben voltak. Hívom a követséget mikor tudok bemenni a vízumért. Mivel a konzul szabadságon van, csak csütörtökön. Így is tettem, reggel nyitásra mentem, bevették a papírokat, majd mondták várjak. ( hát ebben már profi vagyok)  fél óra múlva visszajöttek és mondták, Dávidot nem látják a rendszerben, de ne aggódjak jöjjek vissza délután. Délután vissza, remegő lábakkal és  igen, Dávid a rendszerben, másnapra készen van a vízum, lehet venni a repülőjegyeket, vasárnap utazunk!

A kulisszák mögött 4 gyerekkel kiélveztük az utolsó hetet. Végig buliztunk!  Én voltam barátokkal vacsorázni, leány búcsún, család nálunk, állandó jövés-menés volt. Srácok is minden este hol itt hol ott voltak, mindenkivel aki fontos, még találkoztak. Édesanyám, Dudi, még szombat ebédre összehívta a családot, egy jó húsleves, rántotthús kombóra, hogy még sokáig érezzük a hazai ízeket a szánkban.

A pakolás elég flottul ment, mindenkinek egy bőrönd aztán lemérés Excel táblába vezetés, nehogy túlsúlyunk legyen.

Mindeközben Balázs beköltözött a nagy lakásba, dolgozott, sportolt és nagyon várt minket.

Most pedig itt ülök a repülőn az egyik szemem mosolyog, izgatott és nagyon várom, hogy 9 hét után újra együtt legyünk. Kíváncsian várom már a holnapot is, amikor első nap bemennek a srácok a suliba, felveszik az egyenruhát és belevetik magukat a tanulásba. A kicsik pedig hétfőn már felvételi tesztet írnak.A másik szemem, sír. Szomorú  vagyok, mert már most hiányzik a család és a barátok, akik végig izgulták velünk a 9 hetet, ott voltak mellettünk, hívtak, segítettek, vigasztaltak.

 A reptéren találkoztunk Balázs régi Malév-es kolléga nőjével, aki nagyon helyes volt. Követi a blogunkat, drukkolt nekünk és láttam rajta, hogy örül. Úgy éreztem magam, mint egy filmben. Köszönjük a kedvességét, megérkeztünk.

Ez a hét arról szólt hogy a család papírjait elintézzem. Egy hete kaptam meg a civil ID-t, amit már nagyon vártam, mert ezzel lehet megigényelni a család többi tagja számára a letelepedési engedélyt. A papírok intézése elég körülményes, jellemzően minden nap kétszer lent vagyok a HR-en és megkérdezem tőlük, hogy mi történt aznap és minden papír, ami szükésges rendelkezésükre áll-e. Ilyenkor általában halogató válaszok jönnek, igen minden rendben csak ma már nem adtak ki több sorszámot, vagy ma lehalt a számítógépes rendszer, vagy még az egyik papírt le kell fordítani arabra.

Szóval múlt héten megkaptam a civil ID-t, aznap az összes papírt amit már előtte egy folderben rendszereztem, hogy biztosan meglegyen minden, azonnal kinyomtattam és levittem a HR-re Fatma-nak, aki gondosan átnézte, mondta hogy szuper minden rendben. Másnap kiderült, hogy van egy kis bibi, mert a másolatok nem elegendőek, kérik az eredeti papírokat. Mondom ez most komoly, anno nekem a munkavállalásihoz nem kellett, most miért van rá szükség? Azt mondják, lehet hogy így van, de most kell. Nincs mit tenni, azonnal hívom Kingát, mondom neki mi a helyzet, pont indulnának Balatonra, kérem, hogy Fedex-el adja fel az összes papírt azonnal, hogy a hétvégén megkapjam, így nem veszítünk időt.. Kinga csütörtökön feladta, szombat estére úgy volt hogy megérkezik, végül vasárnap reggel vettem át a papírokat és büszkén vittem Fatma-nak, hogy ez is megvan. Ő is boldog volt, hogy minden akadály elhárult, most már meglesznek a papírok. Én is boldog voltam, hogy minden sínen van, a héten elkezdődik a suli, ha minden jól megy a hétvégén már együtt leszünk.

Hétfőn lemegyek semmi, kedden délben újra, Fatma mindig mosolyog mikor meglát.

• Mi újság? -kérdezem Fatma-t.
• Jó hírem van Bálázász – valamiért így mondja a nevem én pedig ennyi idő után nem akartam kijavítani -megvannak a papírok, csak hát egyre még várni kell egy kicsit, Dávid papírja még nincs meg.
• Mi van?
• Sajnálom, nem értem én sem, hogy mi van, hoztak egy új szabályt két évvel ezelőtt – nem értettem, hogy egy két éve hozott szabály miért új –hogy hozzátartozóknál a fiúk 15 éves korig, lányok pedig 17 éves korig kapnak vízumot.
• Ez komoly? Eddig erről nem volt szó, és mindenhol 18 évet írtak, ezt eddig senki nem mondta.
• Ez egy új szabály, mi sem tudtuk, most már fogok írni erről egy folyamatot – mondja Fatma, ami nyilván hasznos lesz a jövőre nézve, de rajtam most nem segít – ne aggódj, meg fogjuk oldani, kell egy kis wasta, ami a protekció, kapcsolatok és a lefizetés gyűjtőneve. Lehet hogy kell valamilyen dokumentum ami igazolja, hogy Dávid nem fog itt dolgozni.
• Fatma, most hogy mondtad, hogy ne aggódjak, tényleg elkezdtem aggódni. Felvették Dávidot az amerikai iskolába, nem fog itt dolgozni, ha fontos, hozok róla papírt.
• Az jó lenne. Egyébként azért változtattak a szabályon, mert félnek attól, hogy a bevándorlók elhozzák a közel nagykorú gyerekeiket akik aztán itt ragadnak és feketén dolgznak. Nem lehet könnyíteni, mert akkor fellazul a kontrol, de mindig vannak kivételek, ne aggódj Bálázász, megoldjuk. Holnap beszél a sofőrrel, aki jár a hivatalba és minden rendben lesz.
• Jó rendben, akkor várjuk meg a holnapot – mondtam Fatmának.

Másnap reggel elmentem az amerikai iskolába, kértem egy hivatalos papírt, hogy Dávidot felvették és oda fog járni, amit 15 perc alatt meg is kaptam, reggel büszkén vittem Fatma-nak, Ő pedig azonnal elküldte a sofőrnek, aki ott volt már a bevándorlási hivatalban. Délután megyek le, érdeklődöm, hogy na mi a helyzet, mondják, hogy hát még nincs meg a vízum, de ne aggódjak, mert megoldják. Leültetnek, ilyenkor már tudom, hogy baj van, negyed órán keresztül arabul beszélnek, egy szót sem értek, megkérem őket udvariasan, hogy segítsenek megértetni velem is hogy mi van. Azt mondják, hogy még nincs meg a vízum, de ne aggódjak, mert a HR adminisztrációs főnöknek megvannak a bejáratott kapcsolatai és majd elintézi. Veszi is a telefonját, hogy felhívja az embert, közben négyen figyelik, hogy mire jut, de sajnos nem sikerül elérnie az embert, azt mondja majd vasárnap. Ez volt szerdán, mondom és csütörtökön, azt mondja akkor nem dolgozik az ember, szóval majd vasárnap.Mondtam nekik, hogy egy biztos, mi egy család vagyunk és ha Dávid nem jön, akkor én hazamegyek, mondta, hogy OK, érti.

 Csütörtökön meséltem az egyik indiai kollégámnak, azt mondja, képzeljem el, volt egy indiai srác, akit fel akartak venni, és Iszmail-nak hívták. Minden OK volt, elfogadta az ajánlatot, felmondott a cégénél, beadta a vízum kérelmet és mivel több pakisztáni terroristát Iszmail-nak hívtak, ezért nem kapta meg a vízumot. Mondták, de hát Ő indiai, nem baj, akkor sem, Iszmail nem jöhet és kész. Szerencsétlen rossz nevet kapott a szüleitől..

Ezek után az jutott eszembe, hogy lehet hogy a Dávid névvel van a baj? :-)

Közben mozgosítottam a főnökömet, aki jóban van a HR nagyfőnökkel, aki igen befolyásos ember, és mondta hogy megoldjuk, ne aggódj.... Nagyon várom a vasárnapot.

Taxis és a gyönyörű, de nem szép ország

Egyik nap sokáig bent voltam és késő este taxival mentem haza. A taxisok általában vagy indiaiak vagy bangladesiek, viszonylag rosszul keresnek, az üzleti modell úgy néz ki hogy naponta 7 dinárért bérelik az autót és ezen felül 3 dinárt költenek benzinre. Amit 10 dinár felett keresnek az az ő hasznuk, de vannak olyan napok amikor csak köröznek egész nap és alig találnak utast. Ha csak 6 dinárt keresnek egy nap, akkor az a nap ráfizetés számukra, de azért ebből kevesebb van, okosan megoldják.

Szóval kérdezi az taxis:

• Honnan jöttél?
• Magyarországról.
• Az szép ország.
• Tudod hol van Magyarország?
• Persze tudom, Európában.
• Mit tudsz róla?
• Hát nagyon szép, sok víz van, vannak folyók, tavak, gyönyörű ország.
• Igen valóban nagyon szép ország.
• Te honnan jöttél? – kérdezem.
• Bangladesi vagyok. – mondja.
• Banglades szép ország?
• Banglades gyönyörű, de nem szép. – mondja.
• Mi az hogy gyönyörű, de nem szép?
• Banglades gyönyörű ország, mert minden amit Isten adott az gyönyörű, csak az emberek elrontják, azt mondja akik ott élnek, nem jók, mert folyamatos politikai feszültség van.
• Te jó ember vagy? – kérdezem
• Döntsd el te, hogy milyen vagyok, ha azt mondod jó, akkor jó, ha azt mondod, hogy nem jó, akkor nem jó. – rám mosolygott, közben megérkeztünk, kifizettem a 2 dinárt amiben előre megállapodtunk, miközben az óra 0.8-at mutatott.

Kötelező orvosi vizsgálat

 A letelepedési engedély és a helyi személyi igazolvány egyik fontos mérföldköve az orvosi vizsgálat. Ezt már otthon is meg kellett csináltatni 16,000-ért, mert csak egy kijelölt  helyre lehet menni, és így annyit kérnek érte amennyit csak akarnak. Egy vérvételből áll, ahol Hepatitis B, C-t valamint a HIV fertőzést vizsgálják. A kuvaitiak nagyon szigorúan veszik, hogy ne hozzanak be semmilyen fertőzést a bevándorlók. Miután ezt otthon megcsináltattam, kiderült, hogy itt is megcsinálják a vérvizsgálatot és egy tüdőröntgenre is el kell mennem.

 Három hét után megkaptam az időpontot, amit már nagyon vártam, mert így elérhető közelségbe került a civil ID megszerzése, ami előfeltétele annak, hogy a családtagok számára megigényeljem a letelepedési engedélyt.     Fatma, aki a HR-en dolgozik és intézi a papírokat, szólt hogy akkor készüljek, mert holnap délután 3:00-4:00 közötti időpontban lesz az orvosi, de kérte legyek a HR-en 11.00-kor, mert a biztonság kedvéért jó ha odamegyünk a kollegámmal, K Kush Kumar-ral, akivel szinte egy időben kezdtünk. Miközben várakoztunk, főnököm küldött egy whatsapp üzenetet a közvetlen beosztottjainak, hogy Kush monogramja KKK ami a Ku Klux Klan rövidítése és kérdezzük meg tőle mit vesz fel Helloweenkor.

 11:30-ra odaértünk, kiderült, hogy 1:00-ig nem adnak ki sorszámot, türelmesen vártunk egy teremben ahol én voltam az egyetlen fehér ember és a társaság 80%-a fizikai kékgalléros munkás. Végül fél négykor sorra kerültünk, levették a vért, majd megdöbbenésemre átmentünk egy másik helyre, ahol a tüdőröntgen volt. Ez a hely talán még elmaradottabb volt mint az előző, beálltunk a sorba, hogy regisztráljanak, de abban a pillanatban kezdődött a délutáni ima, így egy olyan 25 percre bezárták az ablakot. Miután sorra kerültünk, kiderült, hogy a vizsgálat egy másik teremben van, ahol bent ült kb. 200 ember, kint pedig sorban állt még 50. Előttünk egy 20 fős kék overallos társaság, ahogy jöttek a kollegáik, szinte mindenki  beállt elénk  a sorba annak ellenére hogy rájuk szóltam, hogy álljanak a sor végére. Miután este foci volt és nem szándékoztam még 3 órát ott tölteni, gondoltam megpróbálom pénzzel felgyorsítani a folyamatot, amit itt Wasta-nak hívnak. Adtam 5 dinárt az egyik helyi főmuftinak, hogy segítsen egy kicsit, kb. 2 perc múlva szóltak és azonnal a sor legelejére kerültünk, így 15 perc alatt megvolt a röntgen is.

Egyébként tegnapelőtt megkaptam a várva várt civil ID-t.

Interjú és az arabok

 Csapatomban van 3 betöltetlen pozíció, amire keresünk embert. Ez nem könnyű feladat, mert egyrészt kevés jó szakember van aki ért a területhez, másrészt a kuvaitiaknak nem igazán van ilyen irányú tapasztalatuk, külföldieket pedig lehet találni, viszont nem könnyű őket ide csábítani, illetve a papírok miatt 3-4 hónapos átfutással tudnak kezdeni.

Szóval találtunk egy jó jelöltet, Wajdi személyében, aki minden szempontból megfelelt, annyira lelkes volt, hogy a főnökömmel szervezett interjúra egy 30 oldalas prezentációval készült, hogy miért őt vegyük fel. Egy probléma volt, hogy jelenleg tanácsadóként 30%-kal többet keresett mint amennyit tudtunk volna fizetni. Gondoltam hívjuk be és szóban majd meggyőzöm, hogy itt van bónusz, repülőjegy, orvosi biztosítás, ezeket mint visszaosztottam havi szinte és így próbáltam felnagyítani a havi bért. Meghallgatta az érveket, mondta hogy tetszik az ajánlat, értékeli, hogy ennyi energiát beletettem a meggyőzésbe. Boldog voltam, hogy ez jól sikerült, meglesz az ember.

Másnap a főnököm szobájában beszélünk arról, hogy mi a helyzet Wajdival, majd Yahia aki a beosztottam és akinek a csapatába jönne, mondta hogy nem fogja elvállalni. Mondom miért, tegnap olyan pozitív volt. Azt mondja, az arabok nem szeretnek nemet mondani, mert nem akarják megbántani a másikat. Akkor legalább te mondhattad volna, mondom Yahia-nak, azt mondja én se akartam nemet mondani, mert én is arab vagyok, majd nagyot nevettek a főnökömmel és egymás tenyerébe csaptak.

Gondoltam egy pár érdekes adatot megosztok veletek Kuvaitról. Az ország lakossága kb. 4 millió, amiből 1 millió helyi, kuvaiti a másik 3 millió pedig magyar kifejezéssel élve bevándorló, itt expatriate-nak hívják őket. A kuvaitiak is valamelyik környező országból vándoroltak be, vagy Iránból, vagy Szaúd-Arábiából, vagy Irakból. Ehhez képest még most sem kaphat számos ország állampolgára vízumot az ország biztonsági kockázata miatt, ilyen például Irán, Pakisztán, Szíria, Irak, Afganisztán és Jemen is. A ország teljesen biztonságos, akárhova megyek, abszolút biztonságban érzem magam, nincs bűnözés, nincs robbantás, az autót vagy lakást is nyugodtan nyitva lehet hagyni, nem lopnak el semmit. Tavaly Augusztusban volt egy robbantás az egyik mecsetnél ahol többen meghaltak. Állítólag egy szaúdi siíta férfi robbantott egy egyéni akció keretében. A dolog nagy felháborodást keltett, mert évtizedek óta nem volt ilyenre példa. Ez a siíta, szunnita kérdés nagyon érzékeny témának számít itt, nem szívesen beszélnek róla. Az Emir nagyon ügyesen egyensúlyban tartja őket, egyrészt nagyjából hasonló létszámú a két közösség, másrészt mind a két vallás tagjai magas életszínvonalon élnek, ezért nincs feszültség, ami sok környező országra nem igaz.

 A bevándorlók többsége indiai és egyiptomi, nagyjából 1,4 millió, illetve sokan jöttek még Fülöp-szigetekről, Libanonból, Jordániából, Bangladesből. Óriási különbségek vannak, egy taxi sofőr keres egy hónapban 100 kuvaiti dínárt, ami 100,000 forint, az éjjeliőrök vagy építőipari munkások hasonló összeget kapnak, plusz valami szállást, kb.30-40 dínárból élnek meg egy hónapban, a többit hazaküldik a családnak. A másik oldalon, aki itt kuvaiti állampolgár nem nagyon nyúlhat mellé. Kapnak egy munkát középiskola után, illetve egy 300 nm-es lakást vagy egy 400 nm-es telket. Ezt kiadják és havi 1-2000  kuvaiti dínárból (1-2 millió ft) úgy élnek, ahogyan akarnak.

Olvastam egy cikket arról, hogy egy egyiptomi ügyvédnő feketén vízimot szerzett egyiptomiaknak, amit 1540 dínárért adott, amit 2 évig érvényes. Ezzel kijöttek majd itt autómosóként dolgoznak havi 70 dínárért, vagyis 22 hónap alatt térül meg a vízum, ami nem egy jó üzlet. Utána természetesen feketén itt maradnak és dolgoznak tovább. Egyébként az autó mosás vagy építkezés 48-50 fokban, mikor a napon van 65 fok elég gyilkos munka lehet. Nagyon sokan úgy jönnek ki, hogy a családot otthon hagyják és abból a havi 40-50 dínárból (40-50,000 Ft) amit hazaküldenek a család otthon vígan megél.

Kuvait a világ legmelegebb városa, ilyenkor nyáron sokszor felmegy 48-50 fokra is a hőmérséklet.  A világon az egyetlen ország ami nem rendelkezik természetes vízzel, nincsenek tavak vagy folyók, évente átlagosan két napot esik az eső, akkor viszont nagyon.A nemzeti ünnepet 1963-ban Június 19-ről áttették Február 25-re a nagy meleg miatt, ezen a napon lett Sheikh Abdullah a kuvaiti Emir.

 Pár adat azoknak akik szeretik a számokat, egy nőre 1.43 férfi jut, Kuvait rendelkezik a világ 5. Legnagyobb olajkészletével, és a világon a 4. legmagasabb egy főre jutó jövedelmével, ami elsősorban az olaj exportból származik. Létezik egy HDI (Human Development Index) ami egy kompozit mutató, magában foglalja az oktatást, a várható élettartamot, egy főre jutó GDP-t, ebben az arab országok között Kuvait az első. Ingyen van a víz és az áram, egy liter benzin pedig 50 forint.

Habár Kuvaitot eltiltották a 2016-as olimpiától egy lövész független színekben megnyerte az ország első aranyérmét. 

 Az arab nyelv is különleges, amikor arabra váltanak, sokkal pörgősebben beszélnek, minden mondatban, elhangzik a „hallas”, ami annyit jelent hogy ennyi, vége illetve „jáni” szó, aminek a jelentése körülbelül azt jelent, hogy tehát, vagyis. Gyakran használják az én kedvenc szavamat, ami a „habibi”, jelentése barátom, és a „sukrán”, ami a köszönöm. Vannak szavak amik hasonlóak az angolhoz, mint a sofa, sugar (sukkar arabul) vagy a magazine ami almakhzan arabul, a kávé is ilyen ami náluk qahwa. A köszönés általában a „salam” ami békét jelent, vagy a „salam alaikum” ami azt jelenti, hogy béke legyen veled.

Még egy érdekesség amit a héten tudtam meg, hogy van egy törvény ami a munkahelyeken a kuvaitiakat preferálja, vagyis komoly adókedvezményt kap a cég, ha legalább 60%-ban kuvaitiakat alkalmaz, ami egyébként nem könnyű, mert nem nagyon szoktak hozzá a helyiek a munkához a jóléti juttatások miatt, ezért többségük nem nagyon tud dolgozni. A csapatomban nincs egy kuvaiti se, de a főnököm a héten hívta fel a figyelmemet, hogy jó lenne ha az egyik üres pozícióra egy kuvaitit vennék fel...