Nagyon gyorsan telnek a hetek. A délutánok eddig is nagyon pörögtek, de körülbelül egy hónapja tudatosan elkezdtem betáblázni magam. Otthon, amíg dolgoztam, nem kellett azon gondolkodni mit is csináljak, olyan volt mint egy jól működő gépezet, ami ment már magától.

Itt pedig belecsöppentem egy teljesen más életbe. Rajtam múlik mit hozok ki belőle, mert a család többi tagjának a gépezet itt is működik, és ők biztos nem tudnak velem foglalkozni. Persze, ott állnak mögötted, segítenek, de nekem kellett vennem egy nagy levegőt és újra tervezem.

Szeretek tanulni, így beiratkoztam arabra. A 8. hét végére állítólag olvasni és írni fogunk. Nagyon nehéz, hiszen mások a betűk, jobbról balra kell írni és olvasni és ráadásul a füzetet is fordítva használják. Sportolok, hetente kétszer, háromszor. Erre otthon sohasem volt időm, de most van, így ezt is beütemeztem a délelőttökbe. Csak változatosan, hogy rá ne unjak, spinning, jóga, zumba, pilates. Barátnőkkel kávézom, tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, sokat olvasok és már délben elkezdem főzni az ebédet, hogy amikor az éhes gyerekek hazaérnek minden készen legyen.

Néha hiányzik a munka, de tudom, most ebben tudok a legtöbbet segíteni. És bár nem mondom ki hangosan, de tényleg látszik az eredmény. Fantasztikus családom van. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre is, ahogy csinálják a sulit, egy teljesen ismeretlen helyen, beilleszkednek, küzdenek de egy percig sem stresszelnek.  Nagyon jó  ezt látni és örülök, hogy velük tölthetem ezeket az éveket. Persze közben a kis ördög mindig ott áll mögöttem, és elbizonytalanít, hogy a legértékesebb éveimet biztos, így akarom-e tölteni. Ilyenkor rá kell nézni a gyerekekre és Balázsra és hangosan kimondani, hogy most ez így van jól ahogy van.