A kuvaiti interjúról csak a család és a szűk baráti társaságunk tudott. Mikor hazajöttünk kiderült, többeknek van ismerőse a Közel Keleten, akik vagy ott élnek, éltek rövidebb-hosszabb ideig vagy csak üzletelnek a régióban.  Nagyon sok mindenkivel beszéltünk és változatos válaszokat kaptunk. Volt aki lebeszélt minket  - az arabokkal nem lehet együtt dolgozni, lusták, egyedül nem mehetsz ki az utcára, unalmas, nincs mit csinálni, meg fogtok ott őrülni.Volt aki azt mondta, hogy Kuvait olyan mintha 20 évet visszamennél az időben és még alkohol sincs. De nagyon sok pozitív választ is kaptunk: családdal Kuvait nagyon jó, lesz időtök egymásra, ott minden nyugis, nem rohannak az emberek. Az egyik kedves barátunk Kútvölgyi Barna aki több mint 10 éve külföldön él a feleségével és 5 gyerekével, azt mondta hogy olyan mintha egy teljesen új életet kezdenél, óriási kaland, minden örömével és  nehézségével együtt.

Március elején hívták Balázst, hogy megkapta az állást és elküldték az ajánlatot. Aznap este pezsgőt bontottunk. De másnap nagyon megijedtünk. Nem könnyű 4 gyerekkel, egy biztos munkahellyel és egy szárnyait bontogató feleséggel ilyen nagy döntést meghozni. Ráadásul mi mindig együtt jutunk elhatározásra. Egyet biztosan tudtunk, hogy vagy hatan megyünk, vagy nem megyünk. Nem akartuk szétszakítani a családot és azt is tudjuk Gyurkó Szilvitől, hogy a kamaszoknak a legjobb, ha a szüleivel vannak. Őszintén, nem tudom kinek lesz a legnehezebb. Ha mindenkit sorra vennénk mindenkinél vannak érvek és ellenérvek, de hát a boldogsághoz bátorság is kell.  Balázs és Dávid egyik kedvenc mondását is idézhetem: No risk, no fun.

Balázs ajánlata az új cégtől csábító, sőt mondhatjuk nagyvonalú.... ha az embernek nincs ekkora családja. Mi úgy gondoljuk, hogy ha ebből az egészből annyit nyerünk, hogy a gyerekek megtapasztalják a nemzetközi környezetet, helytállnak egy más rendszerű iskolában, megismernek egy másik kultúrát, vallást és megtanulnak perfektül angolul, akkor már megérte. Mi mind a ketten olyan szerencsések voltunk, hogy szüleinkkel külföldön töltöttünk több évet. Balázs Indiában volt 11-14 éves koráig, és én is Indiában voltam, de én 3-7 éves koromig. Számunkra ez annyira meghatározó élmény volt, hogy a nászutunk úti célja is India volt. Mindig azt terveztük, hogy mi is ezt szeretnénk megadni a gyerekeknek. Ez a lehetőség most jött és a megálló Kuvait, azt gondolom nagy luxus lenne erre nemet mondani.

Szüleinktől és a barátainktól nagyon sok támogatást kaptunk. Amikor bizonytalanok voltunk meghallgattak, együtt sírtunk, együtt ittunk és együtt nevettük. Bár látjuk rajtuk, hogy nekik is nehéz, de támogatnak minket bármilyen döntést is hozunk. 

És a végére még egy kérdés, amit ilyenkor fel szoktunk tenni magunknak: Mi a legrosszabb dolog ami történhet? Ha nem sikerül hazajövünk, és bár biztos nem ott folytatjuk ahol abbahagytuk, de tovább megyünk egy nagy kalanddal a hátunk mögött.

Április végén Balázs aláírta a szerződést, felmondott a Vodafone-nál. Megyünk Kuvaitba.